- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Ha Svédország és autóipar, akkor mindenkinek a Volvo vagy esetleg a szebb időket is megélt Saab ugrik be elsőre, most azonban egy eddig ismeretlen gyártó, az Autoliv szeretne berobbanni a négykerekűek világában. Az eddig sokak számára ismeretlen vállalat azonban nem egy új típussal, hanem egy különleges fékrendszerrel hívná fel magára a figyelmet. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Volvo híres arról, hogy hatalmas hangsúlyt fektetet a biztonságra, aminek keretei között mind a passzív, mind pedig az aktív rendszerek terén élen járnak. Ezúttal is egy igazán érdekes koncepciót mutattak be a svédek, mely a szülők szeme fényének biztosít maximális védelmet és komfortot. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A JLR (Jaguar – Land Rover) a napokban bejelentette, hogy bizonyos jövőbeli modelljeinek gyártásával kapcsolatban leszerződött az osztrák Magna Steyr céggel, ami azt jelenti, hogy nyugati szomszéd-országunkban a közeljövőben megkezdődik a brit négykerekűek gyártása. A Jaguar elmondása szerint a jelentősen növekvő kereslettel nem képesek tartani a lépést a meglévő brit üzemek, ezért muszáj volt bővíteni, továbbá a cég vágyott egy közép-európai gyártóüzemre is. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
A BMW már korábban is kísérletezett a vízbefecskendezős motorhűtéssel, gondoljunk csak a MotoGP-ben dolgozó M4 biztonsági autóra, amelynél jelentős teljesítménypluszt értek el a mérnökök a rendszerrel, amelynek sajnos volt egy nagyobb hátránya is. Ugyanis a vízbefecskendezés egy, a csomagtérben elhelyezett 5-literes víztartályból merítette az ’anyagot’, a sorozatgyártásban azonban ez az elképzelés nem lenne igazán működőképes, hiszen kis esély van arra, hogy az ügyfelek megállnának félóránként vizet tölteni a tartályba. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Beharangozó videó érkezett a Mercedes-AMG háza tájáról, amelynek fő mondanivalója, hogy „valami gyors érkezik”. Nem vitás, hogy a csillagos gyártó házi teljesítményfokozó részlege valami különlegességgel készül, azonban nem lehetünk benne biztosak, hogy egészen pontosan milyen meglepetéssel akarnak ismét nagyot durrantani a stuttgartiak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Hidrogénes i8 és 5-ös GT, elektromos 2-es Active Tourer. A BMW-t sosem kellett félteni, ha innovációról volt szó, most pedig a jó eladások hullámain még bátrabban nyomja tövig a gázpedált. Ezúttal a márka legújabb kísérleti járművei vannak terítéken. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Jaguar crossovere lassan, de biztosan közeledik a sorozatgyártás felé, amelyet az is jelez, hogy a különböző ízelítők mellett a gyártó prototípusok sorával érkezik. Az F-Pace ezúttal a Tour de France egyik kerékpáros csapatának támogatásával érkezik új mérföldkőhöz. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A Pikes Peak méltán híres verseny, a hegyi feltfutó ugyanis brutális igénybevételnek teszi ki mind a pilótát, mind a technikát. Noha mindösszesen 19,9 kilométerről van szó, a mostoha körülmények kiemelkedő képességeket kívánnak meg a versenyzőktől. Ezúttal a Mercedes-Benz is büszke lehet, hiszen az egyik csillagos modell rekordot állított fel a legendás pályán. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az elektromos autók piaca ugyan szépen lassan nő, az egyik legnagyobb visszatartó erő a magas árak mellett még mindig a viszonylag rövid hatótáv. A piac egyik legsikeresebb és egyben az egyik legkorosabb tagja a Nissan Leaf, mely kedvező árával és használható hatótávjával a mi szívünkbe is belopta magát. A japánok pedig még jobbá tennék autójukat, méghozzá egy új akkumulátorcsomag beszerelésével. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A világ legnagyobb literteljesítményű sorozatgyártású benzinmotorja. Eddig is bátran elmondhattuk ezt a Mercedes A, CLA és GLA 45 AMG modellekről, azonban mostantól még nagyobb tisztelet jár majd nekik. A kompakt ötajtós frissülése után a kecskeméti négyajtós kupé és a crossover változat is megkapja a 381 lóerős erőforrást. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az Opel középkategóriása, az Insignia már nem egy mai csirke, ugyanakkor komoly frissítésével és azóta is tartó folyamatos csiszolgatásával mégis versenyben tud lenni a sok esetben jóval újabb versenytársakkal. Az elegáns négykerekű nemrég egy új, 170 lóerős 2,0 literes dízelmotorral gazdagodott, ezúttal pedig a belépő öngyulladóst cserélik le a gyáriak, és a központi rendszeren is új funkciókkal bővült. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A világ első sorozatgyártású hidrogénautója hamarosan megkezdi pályafutását. A végleges változatot már bemutatta a Toyota, a Mirai forgalmazásáig a tengerentúlon már csak néhány hetet kell várni. Nem akármilyen áron, de nem is akármilyen szolgáltatásokkal lesz elérhető a típus, elsőként Kaliforniában. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
A Smart a 2016-os modellévű ForTwo és ForFour típusokhoz jelentett be pár apróbb frissítést, miközben a gyártó humorérzéke is a helyén van. Persze a vasútra tervezett négyajtós verzió mindössze egyedi példány marad, azonban látványa üde színfoltként visz némi izgalmat a hétköznapokba.
Add a comment- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Az évadját záró Formula E előtt ígéretes jövő áll. Tehetséges versenyzők meglehetősen izgalmas küzdelmeket vívtak a kizárólag elektromosan hajtott formaautókban. Az elkövetkező évek komoly innovációt, és szinte biztosan még nagyobb figyelmet hoznak, amelyet egyre több reklámozó is igyekszik kihasználni. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Kereken egy hetet kell várni a nagy premierre: a Renault Laguna utódja Talisman néven mutatkozik majd be, melyhez a franciák már ízelítő videót is közzétettek. Add a comment



