Minden idők legnagyobb MINI-jéről hullott le a lepel: a Clubman új generációja bemutatkozik. A recept nem változott, a méretek viszont jócskán nőttek, összhatásában pedig különösen kellemes hatajtós modellt kapunk. Add a comment

Noha már javában tart – naptár szerint – a nyár, az EuroNCAP szakemberei mégsem pihennek, ehelyett három újdonság töréstesztjét végezték el: fény derült a nemrég debütált, sokak által a kategória egyik nagy esélyeseként kikiáltott Škoda Superb, a tesztünkben is szereplő remek kisautó, a Hyundai i20, valamint a Fiat Panda Cross biztonságosságára. Add a comment

Minden idők leghíresebb hegyi felfutó versenye a hétvégén kezdődik, de már javában dübörögnek a motorok. Elkezdődtek a Pikes Peak szabadedzései, mi pedig igyekszünk közelebb hozni a verseny hangulatát. Add a comment

A Volkswagen a mérsékelt sikerek és a házon belüli erőteljes konkurencia jelenléte ellenére is úgy döntött, hogy marad a felsőkategóriában, tehát ennek megfelelően jöhet, sőt, jönni fog a következő generációs Phateon. Már azt is tudjuk, hogy napjaink trendjét követve hibrid variáns is szerepel majd a legnagyobb wolfsburgi limuzin kínálatában. Add a comment

Egyelőre még keveset tudunk a BMW i modellkínálatának harmadik tagjáról. Nem csoda, hiszen az i5 csak az évtized végén kerül sorozatgyártásba. A legfrissebb hírek ezen is pontosítanak: 2019-től készül majd a családi felhasználásra szánt elektromos és hibrid modell Lipcsében. Add a comment

A Le Mans-i 24 órás viadalt nem véletlenül tartják sokan az autósport csúcsának. Szinte megszámlálhatatlan tényezővel kell megbirkózniuk a versenyzőknek és csapatuknak, a hosszú távú technikai megvalósításról nem is beszélve. Még valamire van szükség: üzemanyagra, melyből az idei győztes Porsche 919 Hybrid közel 1900 litert fogyasztott. Add a comment

A Citroën legújabb teremtménye, a C4 Cactus nagy sikernek örvend, ami meglepő annak ismeretében, hogy rétegmodellről beszélünk. Az egyszerű, költséghatékony megoldásokat szem előtt tartó, de egyben jövőbe mutató és különleges kompakt crossover gyártását szaporáznia kell a franciáknak, ha tartani kívánják a lépést a vásárlói igényekkel. Add a comment

Valljuk be: a közterület-felügyelő, és a parkolóőr nem épp az autósok kedvence. Pedig tulajdonképpen a törvénytelenség ellen küzdenek, még ha néha túlontúl ádázul is. Holott ha néha olyan mókákat sütnének el, mint a szobrot figyelmeztető német rendőr, lehet, hogy hamarabb belopnák magukat a szívünkbe.

Valószínűleg Erwin Wurm, a különleges autós szobor készítője másképpen gondolja. A németországi Kalsruhe-ban található autós műalkotása ugyanis sárga lapot kapott: a parkolójegy hiányáért figyelmeztetést kapott. A Mercedes kisteherautó természetesen engedéllyel kapott helyet az utcán, így talán mentesül a hatósági szigor pénzbüntetésben való megnyilvánulásától, és inkább a művészethez hozzáadott művészetként, vagyis humorként érdemes tekinteni a kis cetlire.

Add a comment

A BMW Individual részlegének lehetőségeit tárja elénk a gyártó által közzétett M4 Coupé. A modell 25. évfordulóra készült, igaz, nem tudni, hogy a JHS monogrammal rendelkező megrendelő a bajorok személyre szabási részlegének születésnapja alkalmából, vagy mondjuk házassági évforduló céljából állít emléket. Add a comment

A Rolls-Royce lerántotta a leplet a Wraith Porto Cervo különkiadásról, amely mindössze három példányban fog elkészülni, így méltán lehet a luxus mellett az egyediség nagykövete is. Add a comment

A legnagyobbaknak is vannak rossz pillanatai. De attól a legnagyobbak, hogy olyankor is ember felett teljesítenek. Ezúttal Walter Röhrlt viccelte meg a Porsche 918 Spyder, a szimpatikus öregúr viszont olyat mentett, hogy azelőtt csak meghajolni lehet. Add a comment

Éppen egy hete számoltunk be róla, hogy a Renault leplezte régóta ígért könnyű sportautójának szériaközeli koncepcióját, az Alpine nevet felélesztő újdonságról máris újabb képek szivárogtak ki. A most nyilvánosságra került szabadalmi fotók pedig sok tekintetben már a kész autót mutathatják meg nekünk. Add a comment

Tovább növelte előnyét a Kamion Európa-bajnokság versenysorozatában Kiss Norbi. A magyar tehetségnek még két versenyen kell bizonyítania, mielőtt a hazai közönség elé áll a szeptember 5-6-i Hungaroringen megrendezésre kerülő Kamion EB és Fesztiválon. Add a comment

Wolf-Dieter Kurz, a Mercedes-Benz sportautó és SUV részlegének alelnöke merész kijelentést tett az egyik interjújában: szerinte van potenciál a nyitott terepes ötletében, és ők meg fogják találni ezt a piaci rést. Add a comment

EV3 néven, egyelőre koncepcióként érkezik a Morgan legújabb modellje, melynek a karakteres, háromkerekű modell ad alapot. Az újdonság különlegessége, hogy elektromos hajtást kap. Add a comment