Noha tehergépjárművekről viszonylag ritkán számolunk be Önöknek, talán még emlékeznek a tavaly ősszel általunk is bemutatott Mercedes-Benz Future Truck 2025 önjáró kamionra. Ezúttal ismét eljött az ideje, hogy egy teherautóról írjunk, ugyanis a Freightliner Inspiration amellett, hogy a megfelelő körülmények között képes irányítani önmagát, már rendszámot is kapott az egyesült államokbeli Nevada államban. Add a comment

A Wörthersee rendezvény minden évben egyre nagyobb méreteket ölt, amit jól bizonyít, hogy a Volkswagen konszern idén már nem az első olyan járgányt mutatja meg, amit kifejezetten erre az alkalomra készít. A konzoljáték számára készített, inkább csak formatanulmánynak mondható GTI Vision és a tegnap beharangozott Fabia Combi raliautó után ezúttal ismét egy Golfot vettek kezelésbe, természetesen a GTI alapjain, Clubsport utónévvel. Add a comment

Miközben az Aston Martin egy izgalmas motorcsónakkal igyekszik új vizekre evezni, a másik luxusautókat gyártó brit cég, a Bentley sem tétlenkedik és szintén ismeretlen területre teszi be rövidesen a lábát: törzsolvasóink biztosan jól tudják, hogy egy szériagyártású luxusterepjáró megalkotásán dolgozik a Bentley teljes csapata. Add a comment

A Fiat bejelentette, hogy utódot kap a hosszú évek óta szolgáló Linea, amely a márka legelérhetőbb szedánja. Az újdonság neve egyelőre nem ismert, azonban annyit biztosra vehetünk, hogy a Lineához hasonlóan szintén az olasz gyártó törökországi üzemében készül majd. Ezt támasztja alá az a hír is, melynek értelmében a friss típus a kapuit május végén megnyitó Isztanbuli Autószalonon mutatkozik be. Add a comment

A Volkswagen-konszern összes márkájánál immár hagyománynak számít, hogy a gyártók minden évben valami meglepetés koncepcióautóval állnak elő a konszern rajongóinak legnagyobb találkozóján, a Wörthersee-i eseményen, amely idén épp jövő hétvégén, május 13-16. között kerül megrendezésre, mégpedig 34. alkalommal. A Škoda előre kiszellőztette meglepetését, ami nem más, mint egy érdekes Fabia R5 raliautó. Add a comment

Épp az elmúlt hetekben olvashattak hasábjainkon az Audi rövidesen érkező középkategóriásáról, a vadonatúj A4-esről. Már csak néhány hónapot kell várni a debütálásra, a négykarikás márka nagy igyekezete pedig nem meglepő, ugyanis a prémium középkategória telis-tele van friss, és rendkívül ütőképes modellekkel, amelyek között a leköszönő A4-es képtelen helytállni. Add a comment

Többször is beszámoltunk már arról hasábjainkon, hogy még az idei év folyamán érkezik a BMW középkategóriásának frissített változata. A várakozásnak azonban vége, ugyanis a mai napon bemutatkozott a ráncfelvarrott 3-as BMW, amely az új Mercedes C-osztály és a hamarosan érkező, új generációs Audi A4 mellett szeretne maximálisan versenyben maradni – nézzük, hogy mivel! Add a comment

A Seat ugyan valamelyest jobban teljesít, mióta bemutatkozott az új generációs Leon, de azért még bőven van hova fejlődnie a márka eladásainak. Éppen ezért nem igazán engedhetik meg maguknak a nagyobb költekezést, és ugyan kisebbik modelljük, az Ibiza a félidei modellfrissítéssel együtt már 7 éve húzza az igát, ezúttal is be kell érnie egy kisebb ráncfelvarrással. Add a comment

A Peugeot már nem először kacérkodik egy kőkemény sportautó gondolatával, noha biztosak lehetünk benne, hogy egyhamar nem köszönthetünk hasonló felépítésű járműveket a francia gyártó kínálatában – főleg, hogy a hírek szerint még az RCZ sem kap utódot. Mindenesetre a rendkívül látványos Onyx tanulmány után ezúttal a jól ismert konzoljáték, a Gran Turismo számára terveztek egy autót az oroszlánosok mérnökei, ezúttal sajnos csak virtuálisan. Add a comment

A brit, luxus- és sportautókat gyártó Aston Martin mindig is az erő és a sebesség szinonimája volt, ezúttal azonban úgy döntött a cég, hogy a dúsgazdag ügyfeleket megpróbálja egy, az eddigiektől meglehetősen eltérő módon is meghódítani. A britek új vizekre eveznek, mégpedig szó szerint: az Aston Martin a yachtok világában (el)ismert, és nem meglepő módon luxustermékeket gyártó Quintessence Yachts céggel állt össze, hogy megalkossa egyedi motorcsónakját. Add a comment

Alig két hete olvashattak hasábjainkon a Mercedes-Benz legendás terepjárójának, az immár 36. évében járó G-osztálynak a várható frissítéséről illetve vadonatúj V8-as erőforrásáról, a stuttgarti gyártó máris megerősítette a hírt és hivatalossá tette a végső specifikációkat. Add a comment

A régebben kizárólag sportautókkal foglalkozó Porsche mára már több kategóriában is képviselteti magát, ami persze nem jelenti azt, hogy félretették volna a sportosságot – mely minden modelljüknél főszerepet játszik. A németek csupán szerették volna követni az éppen aktuális trendeket, amit nagyon jól tettek, és a jövőben sem szeretnének lemaradni, így hamarosan teljesen elektromos modelleket mutathatnak majd be. Add a comment

A kompaktok szegmensében egyre nagyobb harc dúl a felek között, hiszen manapság már olyan szintre jutott az autógyártás, hogy ebben a kategóriában is teljesen jogosan várjuk el a legmodernebb technológiák és a magas minőség meglétét – nem is beszélve a hatékonyságról. A következő beszállót pedig már mindenki tűkön ülve várja, nem is véletlenül. Szeptemberben érkezik a vadonatúj Opel Astra, úgyhogy ideje összeszedni, hogy mit is tudunk róla eddig.  Add a comment

A márciusi Genfi Autószalonon leleplezett frissített Peugeot 208 legalacsonyabb fogyasztású változata már papíron is az autópiac legtakarékosabb dízelmodellje, hiszen a gyártó mindössze 3,0 l/100 km-es vegyes fogyasztásértéket társít a modellhez. Azonban nemrégiben még ezt a páratlanul alacsony gyári adatot is sikerült jelentősen alulmúlni: egy 2152 km-es úton a Peugeot 208 BlueHDI mindössze 43 liter gázolajat fogyasztott el, ami azt jelenti, hogy egészen hihetetlen 2 l/100 km-es étvágya volt a típusnak a több mint 2000 km alatt. Add a comment

Immár lassan négy éve, hogy a Maserati lerántotta a leplet SUV tanulmányáról, a Kubangról. Akkoriban egy ígéretet is tettek a gyáriak, hogy hamarosan sorozatgyártásban is elkészül a márka első hobbiterepese. Gyors fejlesztésről ugyan nem beszélhetünk, de úgy tűnik, jövő év elején valóban bemutatkozik a Maserati Levante névre keresztelt autó, mely a Detroiti Autószalonon ünnepli majd premierjét. Add a comment