A Nissan szuperautós menettulajdonságokkal büszkélkedő sportautója, a Nissan GT-R bizony már nem fiatal. A pályafutását 2009-ben kezdő négykerekűt azóta már kétszer is frissítették a gyáriak, és bár teljesítmény terén egyáltalán nincs lemaradva a konkurenciához képest, a modern technológiák terén bizony lenne mit behoznia – nem beszélve a sokak szerint már kissé elavult formákról. Add a comment

Viszonylag ritkán foglalkozunk mozifilmekkel az Autó Pult oldalán, azonban kétségtelen, hogy vannak olyan alkotások, melyek nem maradhatnak ki az autórajongók listájáról. Noha a James Bond sorozat nem elsősorban az autós jeleneteket helyezi előtérbe, minden epizódban találkozhatunk legalább egy lélegzetelállító hajszával, melynek végén általában egy méregdrága roncsot láthatunk a vásznon. Ugyan a végkifejlet még nem biztos, az igen, hogy a legújabb részben is lesz izgalom számunkra. Add a comment

A legfrissebb hírek értelmében Mladá Boleslav-ban, vagyis a cseh márka központjában a mérnökök gőzerővel dolgoznak a Škoda legfrissebb büszkeségén, az egyelőre Snowman (vagy más források szerint Polar) néven emlegetett crossoveren, ami még idén debütálhat, vélhetően az év vége felé. Add a comment

A Porsche Boxster Spyder piacra dobása már önmagában is polgárpukkasztó dolog a Porsche részéről - a márka középmotoros, nyitott modellsorozatának csúcsmodellje annyira kívánatos darab, mint kevés másik négykerekű: nem elég, hogy piszok jól néz ki, de stílusos, bivalyerős, remekül vezethető, ráadásul a kézi váltó révén vezetési élményben is páratlan. Add a comment

A Mercedes nemrégiben bejelentette, hogy sportos és crossover/terepes modelljeit friss nomenklatúrával látja el: mindkét sorozat 3-3 betűs elnevezést kap; a sportos típusok első két betűje minden esetben SL lesz, a terepeseké pedig GL, míg a harmadik betű a méretkategóriát határozza meg, a gyártó klasszikus sorozatainak betűjelét használva. Így az A a kicsi, a C a közepes, az E a nagy, az S pedig a legnagyobb. Az átnevezés első ’áldozata’ a frissített ML, vagyis új nevén GLE széria, melynek kínálata egyben kupé testvérrel is bővült, ami a BMW X6-tól kíván minél több vásárlót elcsábítani. Add a comment

Szinte minden műszaki részleten fejlesztettek

Nemrégiben alaposan felfrissült a Honda CR-V, ami bár soha nem hívta fel magára a figyelmet jövőbe mutató megoldásokkal vagy futurisztikus formákkal, mégis a közepes méretű crossoverek egyik legszimpatikusabb tagja volt. Hogy miért? Mert esetében a japánok kétségtelenül a ’forma a funkciót követ’ elvet tartották szem előtt, ennek megfelelően kiváló autót tisztelhetünk a CR-V személyében, ami praktikus, kényelmes és tágas utasteret, méretes csomagtartót és jó komfortot kínál, ráadásképp a lemezek alatt is korrekt technika lapul. Add a comment

Sosem voltam még illegális versenyen a Hungaroringen, el sem tudtam eddig képzelni, milyen hangulata lehet annak, amikor profi és bevállalós pilóták, szuper autók, például szép számú Porsche, Lotusok, BMW Alpina B6 GT3-asok, Ferrari, no meg mérges kisautók harcolnak titokban. Add a comment

Változatlan recept szerint, szédületesen gyorsulással érkezik a friss S8 is

Bár nemrégiben varrta fel az Audi az amúgy sem túl öreg A8 zászlóshajó ráncait, most újabb változtatásokat jelentettek be a négykarikások – igaz, frissítésnek nem lehetne nevezni az apró újításokat, így inkább csak egy modellközi fejlesztésen beszélhetünk. Vagy esetleg a rövidesen érkező vadonatúj 7-es BMW híreire kapták fel fejüket az ingolstadtiak, s azt akarták, hogy az ő portékájukról is lehessen írni pár sort? Mi mindenesetre megtesszük. Add a comment

Az Alfa Romeo új közép-felsőkategóriás prémium modelljével, a Giuliával kapcsolatban kissé olyan érzésünk van, mint amikor a 4-es metró elkészülését vártuk: tudtuk, hogy valamikor meglesz a munka és a várakozás gyümölcse, de hogy mikor, na azt senki nem merte még megsaccolni sem. Viszont ha lassan is, de csak-csak elkészült a 4-es metró, s úgy néz ki, hogy a Giulia is ilyen jó sorsra ítéltetett: az aktuális hírek alapján az is elképzelhető, hogy még az idén lehull az olaszok büszkeségéről a lepel. Add a comment

Nemrégiben olvashattak hasábjainkon a Fiat legfrissebb büszkeségéről, a Mazda MX-5 alapjaira épülő 124 Spider modellről, aminek hivatalos premierje a legfrissebb hírek értelmében közelebb van, mint gondolnánk: a csillagok jelenlegi állása szerint az ’olasz Miata’ még az idei évben fog debütálni, nagy valószínűséggel a novemberi Los Angeles-i Autószalonon, de még az is elképzelhető, hogy a Frankfurti Autószalonon hull le a lepel a könnyű és igencsak élvezetes kétülésesről. Add a comment

Az elmúlt jó néhány év, sőt, évtized tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy amibe a BMW belevág, arannyá változik. A megállapítás kategóriától függetlenül igaz, azonban ha egy M-modellről van szó, még inkább borítékolható a siker. Add a comment

Amióta indiai kézbe került a Jaguar és a Land Rover, gőzerővel folynak a fejlesztések a brit prémium márkáknál: szinte egymást érik az új modellek, és soha nem volt örülhettünk ilyen magas szintű K+F tevékenységnek a konszernnél, mint az elmúlt években. Add a comment

Ma járt le az embargó arról a sajtóanyagról, amelynek értelmében az Európai Parlament újabb biztonsági extrát tett kötelezővé az Európában forgalmazott autók számára – a legutolsó hasonló kötelező rendszer az ESP, majd a guminyomásra figyelmeztető rendszer volt. Add a comment

A Honda az utóbbi időben nagy lépésekkel halad előre, és az autórajongók nagy szerencséjére a sportos modelljeit sem szorítja háttérbe. Sőt, nemrégiben végre megcsodálhattuk a végleges NSX-et, illetve lerántották a leplet az igazán izgalmasnak ígérkező Civic Type R-ről is – és akkor a pletykák szerint hamarosan érkező S1000-ről még szót sem ejtettünk. Most azonban kiváló roadsterük, az S2000 utódja került terítékre. Add a comment

Noha már a hazai árakról, és a külföldi munkatársak beszámolóiról is részletes jelentést tettünk Önöknek a hivatalosan is Európába érkező Ford Mustanggal kapcsolatban, a pontos teljesítményadatokat és menettulajdonságokat eddig homály fedte. Most azonban hivatalos videókon mutatják be nekünk a kifejezetten az öreg kontinens számára készülő változatokat, és azok képességeit. Add a comment