Renault Mégane GrandCoupé dCi 110 EDC teszt (2018) – Egyensúlyban

Nyomtatás

Ha adrenalinlöket kell, sportosságra vágyom, ha utazni szeretnék, akkor az étvágytalanság vonz, ha terepre tévedek, minden akadályt le akarok küzdeni… Mégis, a mindennapokban ezek a tulajdonságok legfeljebb pillanatnyi előnyt képesek összekaparni, az igazi mindennapos autó leginkább a kiemelkedő kiegyensúlyozottságáról ismerszik meg. A Renault az új Mégane szedán, urambocsá’ GrandCoupé verziójával, s annak talán legbarátságosabbnak tűnő hajtásláncával mutatta meg, milyen az igazán jó mindennapi eminens.

A kompakt méretű modellek szegmense ugyan elég bőséges választékot is jelent egyben, azonban a hagyományos, szedán modellek mára egyre inkább kikopnak a gyártók kínálatából, s mindinkább csak az arra fogékony piacokon bizonyulnak életképesnek, így többek között kis hazánkban kaphatóak ezek a típusok. A Volkswagen a friss Jettát már egyáltalán nem hozza Európába, a PSA sem a Peugeot 308-nak, sem a Citroёn C4 helyébe lépő Cactusnak nem kreált lépcsőshátú verziót az öreg kontinensre, ahogy az Opel Astrából sem jött még ki a szedán, s az új Focus ilyen változata is csak néhol lesz elérhető.

A kompakt szedánok piacán a Mégane GrandCopué mellett még a japán modellek tartják magukat, noha már ők sem feltétlenül a klasszikus lépcsőshátú formával – a Mazda3 és a Honda Civic négyajtósa is csupán nyomokban emlékeztet a klasszikus szedán sziluettre. Épp emiatt valamennyire egyedülálló tud lenni a franciák terméke az európai piacon, s valljuk be, a Fluence helyébe lépve sokkal vonzóbban próbálja meg eladni magát az elődhöz képest.

A Renault manapság amúgy is elég összeszedett, már ami a stílust és a palettatervezést illeti, hiszen modelljei különböznek ugyan, de egyértelműen egy családból származnak, mind külső, mind belső dizájn tekintetében. Azt is leszögezhetjük, hogy a gyártó megpróbál a piacon egyedibb megoldásokat kínálni, ami már csak a formaterv miatt is sikeres törekvésnek mondható, de mindemellett nem feledkezhetünk meg a szintén privilégiumnak mondható négykerék kormányzásról vagy a remek sportvariánsokról.

A szimpatikusan összeállított kínálatba tehát jól illeszkedik a Mégane GrandCoupé, amely elnevezéséből eredően is próbál megfelelni a mai trendeknek, s négyajtóssága mellett a márka a szépen ívelő tetővonal révén talán joggal nevezi, kissé hatásvadász módon persze, kupénak. Ezzel nincs semmi baj, a vásárlók is jobb szájízzel veszik a szedánt Mégane plecsnivel, mint korábban a kissé low-budgetnek tekintett Fluence-t. Az új négyajtós esetében pedig ráadásul a 2,71 méteres tengelytávolságnak (bő 4 cm-rel hosszabb az ötajtós modellénél) és a 4632 mm-es teljes hossznak (még a kombinál is nagyobb) köszönhetően pedig a Mégane-sorozat legnagyobb tagjáról beszélhetünk.

Tény, hogy a francia kompakt már a legegyszerűbb kivitelében is látványosabb, mint egyes vetélytársak csúcsmodelljei, ami nem is feltétlenül a formáknak, a játékos íveknek, mindinkább a tetszetős fényeknek tudható be. Mindemellé ízléses és igényes részletmegoldások társulnak, szép betétek, tetszetős apróságok teszik részletgazdaggá az autót. A kupésított szedánforma pedig ezúttal egészen arányos lett, nem bántja a szemet az utólagosan „feltapasztott” puttony. Ellenben optikailag a 16 colosnál egy mérettel nagyobb felnik jobban állnának neki, amit egyébként a csúcsfelszereltség is indokolna.

A szokatlan formák, megoldások sora az utastérben is folytatódik, az Espace és a Talisman által már kijelölt úton. Vetített műszercsoport fogad, természetesen személyre szabható módon, többféle színnel és grafikával. Ezzel együtt a központi rendszer kezelőfelületét jelentő tablet megjelenítése is változik. Ahogy a PSA konszernnél, úgy itt sem vagyunk maradéktalanul elégedettek a szinte minden funkciót egybetömörítő, érintőképernyős megoldással.

A részletes klímabeállításokhoz ugyanis menüt kell előhívni, abban matatni, majd bezárni – a folyamat elvonja a figyelmet, miközben a középső betét ujjlenyomatokkal lesz teli már egy napos használatot követően is. Ez a jelenség szerencsére nem sokáig marad így, a Renault ígérete szerint a betétet hamarosan lecserélik majd egy praktikusabb matériára.

A körítés illik a külsőhöz, a fények játéka ugyanis odabentről sem hiányzik. Az óracsoporton és a központi kijelzőn feltűnő színvilág megegyezik az ajtókba épített hangulatfényekkel, amelyek kék, piros, lila, zöld vagy épp sárga színnel képesek feldobni az utasteret. A legjobb pont viszont egyértelműen az ülésszett, amely nem csupán jobb oldaltartásával, de kényelmével is hódít.

A helykínálatot leginkább átlagosnak tekinthetjük, ám a nagyobb tengelytáv révén hátul tágasabb az ötajtósnál, és a mély csomagteret illetően is dicsérnünk kell tesztalanyunkat. Igencsak jópofa megoldás, hogy gombnyomásra nem csupán a csomagtérajtó zárja old, hanem az erősebb rugós szerkezetnek köszönhetően magától fel is nyílik az ajtó. Ugyancsak dicséretes tény, hogy a második sorba kényszerülő utasok külön légbeömlőt kaptak.

Mivel a 110 lóerőt felvonultató dízelmotor már több ízben megmutatta, hogy a hatgangos váltóval mire képes, ezért ezúttal a fókuszba a szintén hat fokozattal rendelkező, EDC névre keresztelt duplakuplungos automata került. Összességében elmondható, hogy ez a 110 lóerő pont arra elég, hogy kellemes dinamizmussal mozgassa a felszereltségtől függően 1,3-1,4 tonna körüli autót, se többre, se kevesebbre nem képes. Mindezt viszont magabiztosan megoldja, korrekt étvágy kíséretében.

Az automataváltó egyébként javarészt szépen és ügyesen gangolgat, egyedül a finomabb elindulások és megállások alkalmával érezni rajta kisebb rángatást, bizonytalanságot.

A fogyasztás tekintetében csodákra nem képes ugyan az 1.5 dCi-vel szerelt Mégane, de teljesen korrekt a végeredmény. 6 liter alatt bárhol el lehet autózni vele, de nagyon karcsú, a katalógusban feltüntetett étvágyra ne számítsunk. Lakott területen kívül akár 4,5 liter alá is bekúszhat az étvágy, városban és autópályán inkább 5-6 literrel lehet számolni. Normafogyasztásunk 4,6 literre adódott, miközben a fotózással is teleaggatott teszthét alatt picivel 5 liter felett végződött a próba.

Az autó egyébként amúgy egyáltalán nem sportos karakterű, ami a futóműben is tükröződik: a felfüggesztés ugyan ügyesen lép át az úthibákon, a gyorsabb kanyarokat kevésbé kedveli, még ha mindig kiszámítható is marad a viselkedése. A kormányzás tekintetében nem lepődünk meg a plasztikusságon, hiszen ez már-már a modern kor átkának is tekinthető, azonban tesztautónk esetében ez némi pontatlansággal is társult, miközben alig kapunk visszajelzést arról, hogy mi is történik pontosan a kerekek és az aszfalt között.

Egyébként az állítható karakterisztika a kormányzásra is kihat, így a sportos üzemmódra kapcsolva azért jobb a helyzet. Amit viszont mindenképp ki kell emelni, hogy a Mégane szedán hihetetlenül halk odabenn, szinte nulla menetzaj, és a motor is parádésan van elszigetelve. Ezért nagy piros pontot érdemelnek a franciák.

Összességében a Mégane GrandCoupé személyében egy rettentően kiegyensúlyozott autót ismerhettünk meg, mind a minőségét, mind a praktikumát, mind a hajtásláncát tekintve. Mindennapi használatra, adott méretkorlátok között tökéletes választás, főleg, hogy riválisa is alig akad. A Renault egyébként 6,5 milliótól adja a dízel-automata verziót, csakis csúcsfelszereltséggel, ám a tesztautót a head-up display, a biztonsági asszisztensek, a tolatókamera, és a több nyalánkság már 8 millió fölé lőtte. Mindeközben egy józan, normaszintnek megfelelően felszerelt példány 7 millió alatt kijön.

Noha alapvetően szűknek hat a motorpaletta, az igények javát lefedik a kínált erőforrások: árérzékenyeknek ott a szívó "egyhat", illetve kapható automatával combosabb turbós benzines, míg dízelfronton 90 és 110 lóerővel, illetve utóbbi esetében automatával 1.5 dCi, s végül 130 lovas 1.6 dCi, szintén automatával áll rendelkezésre. Sok variáció nincs, érdemes inkább a használati körülmények tükrében dönteni az adott hajtáslácok mellett.

A piacon sok hasonlót nem találni, a dízel automata páros és a szedán forma kombinációja meglehetősen ritka a szegmensben. Egyedül a Mazda és a Škoda tud ilyenkonfigurációt nyújtani, azonban akinek a Renault árai magasak voltak, az kapaszkodjon meg, ezek a konkurensek ugyanis még borsosabb összegért érhetőek csak el. A Mazda 3 105 lovas dízele automataváltóval 7,3 millióba kerül, jóval szerényebb felszereltséggel. mindeközben a Volkswagen cseh divíziója az Octavia 1.6 TDI DSG-t 7,5 milliótól indítja, s a Mégane szintjére szerelve még jobb kinyílik az olló kettejük között.

Néhány szóban

A Renault a Mégane új generációjával egy stílusos, egyedi és szimpatikus kompaktot dobott piacra, ráadásul a modell immáron szedánként, GrandCoupé néven is kapható. A 110 lovas, dízel, automata verzió igazi mindenes, hiszen takarékos, ultracsöndes és kényelmes útitárs, tehát a mindennapokra aligha találunk kiegyensúlyozottabb kompakt méretű négyajtóst, főleg ennyiért. Noha a francia tesztalanyunk ára húzósnak hat, a kevéske konkurenciánál csak ennél nagyobb összegekkel szembesülünk, ha nem tudunk lemondani a dízelmotorról vagy épp az automatáról..

Előnyök: Rendkívül csendes; Korrekt étvágy; Kényelmes utastér; Magas felszereltség; Dögös külső-belső megjelenés; Korrekt anyagminőség és összeszerelés

Hátrányok: Borsos vételár; Mindent az érintőpanelről kell vezérelnünk; Érzéketlen kormányzás; Olyakor-olykos bizonytalan EDC váltó; Csak csúcsfelszereltséggel kapható

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark