Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mercedes-Benz nem viccel: az elmúlt hónapokban rengeteg újdonsággal érkeztek a csillagosok, mint például a vadonatúj CLS, az új generációs A-osztály, a szintén alaposan megújult G-osztály vagy éppen a Sprinter – és akkor ezeknek a különböző változatairól még nem is beszéltünk. A németek azonban nem állnak le, és a Genfi Autószalonra elhozzák a ráncfelvarrott C-osztályt is, ami a legnagyobb testvéréhez hasonlóan komoly szintet lépett.

Természetesen a kombi is frissült - galériaA külsőt tekintve talán nem annyira szembetűnő a változás, ugyanakkor érdemes megfigyelni a részleteket, ugyanis újak a fényszórók – amelyeknek legfejlettebb, LED-es kivitele még több funkcióval bővült –, a lökhárítók és a hűtőrács sem maradt érintetlen. Így elsőre talán nehéz pontosan megmondani, hogy mi változott, az összkép azonban mindenképp frissebb. Két új fényezés is megjelent a palettán: a Mojave-ezüstmetál és a Smaragdzöld metálfényezés jelent új lehetőséget a vásárlók számára.

A fő elemek az utastérben is maradtak, ugyanakkor a komfort és a technológia is sokat fejlődött. Új a Multikontúr üléscsomag, amellyel az oldaltámaszok, valamint a gerinctámasz egyedileg beállítható, és rendelkezésre áll továbbá a masszázsfunkció is. A C-osztály ezentúl akár teljesen digitális műszeregységgel is elérhető, ami azonban a nagyobb testvérek táblagép-szerű megoldásától eltérően felveszi a korábbi műszerfal formáját. A multimédiás kijelző mérete is növekedett – már ha felárért a legfejlettebb változatot rendeljük meg.  Az alap 7 colos megoldás mellett így a szélesvásznú megjelenítő akár 10,25 colos is lehet, és természetesen a németek legfrissebb szoftverét futtatja.

Az Avantgarde verzión látványosabb a megújulásA C-osztály új kormánykereke megegyezik az S-osztályban debütált új generációval, amelyben így a Touch Control-gombok is megtalálhatók. Működésüket tekintve az okostelefonok kijelzőihez hasonló felületek intuitív módon reagálnak az ujjmozdulatokra, ezáltal a vezető anélkül is tudja kezelni a műszercsoport és a teljes multimédiás rendszer bizonyos funkcióit, hogy le kelljen vennie a kezét a volánról. A modell újdonsága az is, hogy a DISTRONIC távolságtartó tempomat kezelőszervei i a kormányra kerültek. A multimédiás rendszer irányítása beszédvezérléssel, továbbá a középkonzoli érintőpad segítségével is lehetséges. Az új C-osztályban már különböző járműfunkciók, így például az ülésfűtés is beszédvezérléssel irányíthatók. Az opcionális Head-Up Display (vetített kijelző) mostantól még nagyobb tartományban állítható.

A frissítet C-osztályban a Mercedes-Benz asszisztens rendszereinek aktuális generációja található, így bizonyos helyzetekben részben autonóm vezetésre is képes. Az autóban továbbfejlesztett, akár 500 méterre ellátó kamera- és radarrendszer is helyet kapott, és kiegészítő funkcióként az autó asszisztens rendszerei immár a navigációs rendszer adatbázisát is használják. Ennek köszönhetően a távolságtartó tempomat, számos szituációban előre képes meghatározni a sebességet a térképadatok alapján – például kanyarokhoz, útkereszteződésekhez, vagy körforgalmakhoz közeledve. Az új, kibővített csomagot olyan funkciók egészítik ki, mint például a kormányzásasszisztens, az intuitív módon dolgozó sávváltó, vagy a vészmegállító asszisztens.

Belül inkább technológiai a megújulás - galériaAz eddig elérhető LED-es Intelligens világítási rendszerhez képest olyan új funkciókkal bővült a fényszórónként 84 diódával operáló MULTIBEAM LED fényszórórendszer lehetőségeinek tárháza, mint például az útkereszteződési fény, a körforgalmi fény, a városi fény és a rossz időjárási fény. Távolsági fény üzemmódban az adaptív távfény asszisztens minden helyzetben kiváló megvilágítást biztosít, anélkül, hogy a szembejövő vezetőket elvakítaná - mindezt úgy, hogy csak a szembejövőt „takarja ki”, minden mást ugyanúgy megvilágít.

A nagyobb testvérekben már debütált ENERGIZING komfortvezérlés is elérhető lesz a frissített C-osztályhoz, ami a gépjármű több kényelmi funkcióját is egyesíti. Összepárosítja például a klímaberendezést (az illatosító funkcióval együtt), az ülésfűtést, a szellőztetést, a masszázst és a belső hangulatvilágítást, mindezt pedig megfelelő zenei aláfestéssel teszi teljessé, wellness-hangulatot idézve a belső térbe. Opcionálisan egy 64-színű kibővített hangulatvilágítás is elérhető az autóhoz, amellyel a belső fényeket az éppen aktuális hangulathoz, és a saját ízlésvilághoz igazíthatják az utasok.

Ahogyan már említettem, az autóban a csillagosok legfrissebb COMAND rendszere fut, ami a háromdimenziós navigáció mellett akár személyi asszisztenst is magába foglalhat. Az alap és a legdrágább Burmester hifik közé egy új egység is bekerült, ami 9 hangszóróval nyújt opciót azoknak, akik valamivel jobb minőséget szeretnének, de nem fizetnék ki a prémium egység felárát. Az erőforrásokról egyelőre nem osztottak meg információkat a gyáriak, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy a legtöbb hajtáslánc új lesz a frissített C-osztály lemezei alatt – amint megérkeznek a hivatalos információk, természetesen azokról is beszámolunk. Az újdonságot először élőben Genfben láthatjuk majd.

Kommentek