A Volkswagen augusztus végén ünnepelte 150 milliomodik autójának legyártását, most pedig, éppen egy hónappal később a Škoda jubilált. A világ egyik legrégebbi, közel 123 éve működő márkája – amely még Laurin & Klementként kezdte a pályafutását – 20 milliomodik autóját gyártotta le nemrég. A szóban forgó négykerekű pedig éppen a gyáriak legfrissebb modellje, egy Karoq volt, ami a Kvasiny-ban található üzemben készült el. Add a comment

A Honda a Frankfurti Autószalonon mutatta be a jópofa Urban EV koncepcióautóját, ami elmondásuk szerint hamarosan sorozatgyártásban is debütál majd. A retró megoldásokkal érkező kisautó azonban úgy tűnik, nem marad egyedül, ugyanis a Tokiói Autószalonon a japánok bemutatják a Sport EV tanulmányt, amely az első ízelítő rajz alapján úgy tűnik, hogy a korábbi kisautó stílusát örökli meg, legalábbis részben. Add a comment

A Nürburgring Nordschelife aszfaltcsíkján elért köridők lassan mágikus jelentőségűvé válnak az autózás világában, ugyanis minden gyártó a legendás német pályán igyekszik bizonyítani, hogy az ő autójuk a leggyorsabb – legalábbis valamilyen kategóriában. Így tett most az Alfa Romeo is, méghozzá a Stelvio Quadrifoglio Verde modelljével, amely nemrég beállította a leggyorsabb SUV rekordját, elvéve ezzel a címet a Porsche Cayenne Turbo S-től. Add a comment

A McLaren már korábban bejelentette, hogy érkezik a legendás F1 szellemi utódja. Most azonban már képes bizonyítékkal is szolgáltak az angolok, hogy már fejlesztik a valaha volt leggyorsabb modelljüket, amely az előbb említett elődhöz hasonlóan, középre helyezett vezetőüléssel mutatkozik majd be – ezt pedig már a prototípus is bizonyítja. Add a comment

A Lexus az elmúlt időszakban elképesztő számokat produkált hazánkban: a 2017 első félévében az előző éves adatokhoz képest közel 20%-kal bővülő prémium autópiacon elképesztő, 94,5%-os növekedést tudott felmutatni. Nem csoda hát, hogy a hosszú ideig egyedülálló budapesti szalon mellett megnyitott az ország második Lexus kereskedése, méghozzá Szegeden. Add a comment

A MOL tegnap bejelentette a második árváltozást is erre a hétre: hétfőn arról informáltak bennünket az illetékesek, hogy szerdától (vagyis tegnaptól) 2 forinttal csökken(t) a benzin kiskereskedelmi ára, míg a gázolajé 3 forinttal emelkedik (emelkedett), a mai hír értelmében pedig péntektől, vagyis szeptember 29-től a benzin ára nem változik, a gázolaj viszont további 3 forinttal drágul. Add a comment

Az elektromos autózás közeledtével sok gyártónak ideje átalakítani a nómenklatúráját, ugyanis rengetegen vannak, akik még most is az erőforrás méretével próbálnak utalni a teljesítményszintre is – ez azonban az elektromotorok beköszöntével nem sokáig tartható már. Legutóbb az Audi talált ki új jelöléseket autóihoz, ezúttal pedig a JLR csoport, azon belül is a Jaguar jelentette be, hogy új módszert eszelt ki autói erejének jelölésére. Add a comment

Aki most hétvégén kilátogat a Hungaroringre, jó eséllyel az idei szezon egyik legjobb versenyhétvégéjén vehet részt, hiszen szeptember 29. és október 1. között a mogyoródi versenypályára látogat a Classic Endurance Racing, amely immár 2004 óta hívja össze jelenlegi formájában a különböző historic sorozatokat. Talán úgy lehetne a legjobban érzékeltetni, hogy mit nyújt majd Közép-Európa legnagyobb klasszikus autó fesztiválja, a Hungaroring Classic, ha azt mondanánk, hogy a világ legjobb versenyautó-múzeumai és -magángyűjtői rendeznének „nyílt napot” a kilátogatóknak, hiszen a klasszikus autókat nem csak statikus kegytárgyként, hanem üzemszerűen, tehát fordulatszámuk és tapadásuk határán fogják hajtani a pilóták. Add a comment

A Peugeot hosszú idő után nemrég ismét bemutatott egy pickupot, ami nem éppen fantáziadús módon egyszerűen csak a Pick Up nevet kapta. A már ránézésre is igencsak elavult modell azonban kizárólag Afrikában elérhető, de a PSA nem elégszik meg ezzel és egy teljesen új platós modellt fejleszt, méghozzá egy kínai partner segítéségével – ez pedig már globálisan is elérhető lesz. Add a comment

A Dacia szinte minden fronton egyre növekvő eladásokat produkál, így nem csoda, hogy elégedettek a vezetők. A fejlődés szele persze a Renault kezében lévő román márkát sem kerüli el, és ezt nem is szeretnék a gyáriak, amire jó példa a vadonatúj Duster, ami minden szempontból sokat fejlődött. Manapság azonban a legtöbb gyártó palettájának szélesítésével próbál új vevőket elcsábítani, de úgy tűnik, hogy a Dacia nem így gondolkodik. Add a comment

A prémium autókban manapság már rengeteg beállítási lehetőség van, kezdve a menetprogramoktól, a programozható hűtésen és fűtésen át egészen a menetstabilizáló beállításaiig – ezeket pedig néhány gombnyomással kezelhetjük. A JLR csoport legújabb fejlesztése azonban ezektől a „felesleges” állítgatásoktól is megszabadítana minket, méghozzá egy olyan rendszerrel, mely az időjárást vizsgálva magától felkészíti az autót az éppen aktuális körülményekre. Add a comment

Az elektromos autózás villámgyors fejlődése bizony könnyen összekuszálhatja az erőviszonyokat az autózás világában, legalábbis, ha a nagyobb gyártók nem figyelnek oda eléggé. Úgy tűnik azonban, hogy mindenki felveszi a kesztyűt, de ennek ellenére azért lehet keresnivalója a piacra újonnan belépő márkáknak is – főleg, ha azoknak más területeken már komoly múltja van. A Dyson pedig pontosan ilyen, és már hivatalosan is bejelentették, hogy 2020-ra megérkezik az első villanyos négykerekűjük. Add a comment

Várható volt, mégis meglepő, hogy a Porsche 911 GT2 RS micsoda magabiztossággal döntötte meg a Zöld Pokol rekordját. A németek ma hivatalosan is bejelentették, hogy egy hete a 911 GT2 RS hivatalosan is csúcsot döntött a Nürburgring Nordschelife aszfaltcsíkján, méghozzá egészen elképesztő, 6 perc 47,3 másodperces idővel. Add a comment

A vadonatúj RS4 Avant és RS5 Coupé már önmagukban is elképesztő képességekkel állnak a vásárlók rendelkezésére, de manapság szinte semmi nem elég. Ennek megfelelően a négykarikások máris bemutatták a Carbon Edition változatok képében, aminek köszönhetően nem csak látványosabbak, de könnyebbek is lesznek a villámgyors modellek. Add a comment

A Porsche télen mindenkit megdöbbentett a bivalyerős Panamera Turbo S E-Hybrid bemutatásával: a 680 lóerős sportszedán minden eddigi elképzelést felülmúlt, és amellett, hogy a valaha volt leggyorsabb Panamerát tisztelhetjük benne, egyben az egyik leghatékonyabb is. A Porsche pedig nem habozott, és a „családi” Panamerába is beépítette az erőforrást – íme, a Turbo S E-Hybrid Sport Turismo. Add a comment