- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Ilyenkor ősszel a világ leghosszabb működő versenypályája is barátságos színeket ölt, de a száguldás nem szűnik meg a sárgásbarna levelek tengerében sem. Ezúttal is egy újabb rekordról számolunk be, ám a 20,81 kilométeres körön ezúttal nem a tempó volt a legfontosabb. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A prémium márkák közül talán a BMW vetette bele magát leginkább az elektromos és hibrid autózás világába, hiszen az i3-ból és i8-ból álló külön modellcsalád mellett a nemrég bemutatott 530e-t is latba véve már minden fontos kategóriában rendelkeznek konnektorról tölthető hibriddel. Ennek köszönhetően pedig immár 100 ezer elektromotorral szerelt járművet sikerült értékesíteniük a bajoroknak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Coupé júniusi és a Sportback szeptemberi bemutatója után várható volt, hogy hamarosan érkezik a Cabrio kivitel is a vadonatúj Audi A5 kínálatába. A négykarikás márkánál pedig nem is vártak túl sokáig, és bár a nyitott tetejű négykerekűek leleplezését inkább a tavaszi szezonra szokták élesíteni a gyártók, a németek már most lerántották a leplet a középkategóriás kabrióról, mely természetesen a testvérei vonásait örökölte. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A sikeres szereplés dacára a Volkswagen kivonul a Rali Világbajonokságról – mindezt már hivatalos források is megerősítették. A márka négy egyéni és konstruktőri bajnoki cím után a csúcson hagyja ott a sportágat. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A Seat Leon frissített verziója nemrég mutatkozott be, és a Volkswagen Golf ráncfelvarrott kiviteléről is hamarosan lerántják a leplet, így egyáltalán nem meglepő, hogy a német óriáskonszern harmadik azonos alapokra épülő modellje is megújult, ráadásul a gyáriak már meg is mutatták nekünk, hogy mi változott a Škoda Octávián. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A hibrid modellek kapcsán még most, az elektromos rásegítéssel dolgozó hiperautók világában is ritkán jutnak eszünkbe a sebességi rekordok. Talán nem véletlenül: miközben az új Toyota Prius határozottan lassabb lett elődjénél, a hibrid Ioniq premierje kapcsán sebességi rekordot döntött a Hyundai. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Az elektromotoros és a belső égésű erőforrással történő meghajtásnak is megvannak a maga korlátai, így a legjobb megoldások sokak számára akkor születnek, ha a kettő egyesül. Ezúttal a Nissan mutatott be hatótávnövelő aggregátot az elektromos hajtásláncához, de sajnos nem a Leaf kínálatának sokszínűsítése érdekében. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Sokaknak biztosan újdonság a hír, de a Honda gyárt repülőgépet is, méghozzá nem is akármilyet. A HondaJet a magánrepülőgépek krémje kíván lenni, amely törekvéseit most azzal húzta alá, hogy sebességi rekordokat döntve az üzleti szektor leggyorsabb repülőjévé avanzsálódott. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
A BMW alig, hogy bejelentette legfrissebb büszkeségét, a G30 kódnéven futó vadonatúj 5-ös sorozatot, a luxusszedán máris rendelhető a magyarországi márkakereskedésekben, és ennek megfelelően már az árak is ismertek. A BMW magyarországi honlapján, a konfigurátorban kutatva teljesen véletlenül bukkantunk rá az új 5-ösre. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatosan kúsztak felfelé az üzemanyagárak hazánkban, azonban a MOL mai bejelentésének értelmében most péntektől, vagyis november 4-től kicsit olcsóbban tankolhatunk, ugyanis a benzin kiskereskedelmi literára 2, míg a gázolajé 3 forinttal fog csökkenni. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
A Mercedes-Benz motorfejlesztésben is élen kíván járni, ennek megfelelően folyamatosan frissíti a különféle modellekhez elérhető erőforrások palettáját. Ezúttal az S-osztályra került sor, amely az AMG műhelyéből kap új benzines és dízelmotorokat – ezzel nagymértékben megújul a nagy limuzin motorkínálata, méghozzá 2017-ben. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Genfben már láthattuk tavasszal, de teljes valójában mégis csak nyáron leplezte le a Toyota a vadonatúj C-HR crossovert, amely hamarosan a kereskedésekbe is megérkezik. Ennek megfelelően már megvannak az autó hivatalos árcédulái is, melyeket érdemes közelebbről szemügyre venni – habár első ránézésre bizony messziről is jól látható összegek szerepelnek rajtuk. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Jelenléte ilyen régies formában már évek óta érthetetlen volt, de sikere okán csak idén köszönt le a Land Rover Defender. A legfrissebb információk szerint nem akármilyen utódon dolgozik a márka: az új generáció még a márka legújabb típusainál is modernebb lesz. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A versenyautók fejlesztése során nem szempont a kipufogó hangerejének visszafojtása, így ezeknél a gépeknél szabadon üvölthetnek a magasfordulatú erőforrások. Ha pedig versenyautó, a Porsche hagyományosan otthon van a műfajban. A Sound Night program keretében a márka leghíresebb versenyautói ereszthették ki a hangjukat, mindezt pedig a márka illetékesei nem haboztak megosztani velünk. Tekerjük fel a hangerőt, hadd szóljanak a féktelen versenymotorok! Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A hobbiterepjárók, más néven SUV-k és a crossoverek burjánzása megállíthatatlan, a divatos új kategóriák hódítanak a vásárlók körében. Ebbe ringispilbe kénytelen beszállni szinte minden gyártó, így nem csoda, hogy a Volkswagen konszern tagjaként a Škoda sem tétlenkedik. A Yeti és a Kodiaq után egy harmadik emelt modell is felbukkan majd a csehek kínálatában, méghozzá a kisebb méretkategóriában.
Add a comment



