A Fiat tegnap bejelentette, hogy vadonatúj fejlesztésű és igencsak tetszetős formájú kompakt szedánja, amiről már mi is több alkalommal beszámoltunk, végül Tipo néven érkezik forgalomba. Az olaszok büszkeségének koncepcióváltozata idén májusban, az Isztambuli Autószalonon még AEgea Project néven lépett a nagyközönség elé, de a gyáriak végül a jól csengő Tipo típusnévre szavaztak. Az autó gyártása illetve értékesítése idén decemberben indul, Magyarországon pedig jövő tavasztól lesz megvásárolható a kompakt szedán. Add a comment

A Toyota tartja terveit korszakalkotó újdonságával, a hidrogénnel hajtott Mirai modell globális bevezetésével kapcsolatban: a japánok már az autó tavalyi leleplezése alkalmával megmondták, hogy első ízben a hazai piacukon fogják áruba bocsájtani portékájukat, ezt követően pedig az Egyesült Államok, majd Európa következik. A Toyota máris leleplezte az európai kivitelt. Add a comment

Már többször bebizonyosodott, hogy amennyiben egy formatervező szabad kezet kap az autózás világában, lenyűgöző négykerekűeket tud megalkotni – elég csak néhány látványos koncepcióra gondolnunk. Nem történt ez másként most sem, amikor a fiatal mérnök, Matthias Botcher tollat ragadott, és megálmodta a Mercedes-Benz SL|Pure névre hallgató formatanulmányt. Add a comment

A Citroën C5 már régi ismerősünk, hiszen egy frissítést leszámítva már 7 éve van köztünk. A franciák persze tudják, hogy hamarosan eljön az ideje a váltásnak, ami azonban meglepő fordulatokat tartogathat azok számára, akik egy egyenes ági utódot várnak a gyáriaktól. Add a comment

A márka szóvivője szerint limitált példányszámban lesz elérhető a Range Rover Evoque Cabrio. A végleges változatában jövő hónapban bemutatkozó nyitott crossover igazi különlegesség lesz, de a korlátozás a vártnál magasabb árcédulát sejtet. Add a comment

A 650S Spider különleges Can-Am kiadása a márka a versenysorozat ötvenedik évfordulójának állít emléket, és természetesen a McLaren versenyautók színében pompázik, egyszerre múltidéző és jövőbe mutató hangulatot árasztva. Add a comment

Ha gyerekek vannak egy videóban, az már fél siker, de a tetszésindex maximalizálásához nem árt egy jó ötlet sem. A Mercedes-Benz marketing osztályának ez megvolt, így megmosolyogtató hirdetésükkel kezdhetjük a napot. Add a comment

Az eddig sokak által kissé unalmasnak vélt Škoda egyre inkább igyekszik, hogy kitörjön ebből a körből, amit jól mutat például a vadonatúj Superb kedvelt formavilága is. Ugyanakkor a már meglévő modellek esetében sem pihennek a gyáriak, és a manapság töretlen sikereknek örvendő crossoveres kiegészítőkkel készülnek, ScoutLine néven. Most éppen a Fabia kombi verziója kapta meg a látványos csomagot. Add a comment

Úgy tűnik, a Nissan valóban kiteljesíti a teljesítmény-központú modelleket készítő Nismo almárka portfólióját. A GT-R, a Juke és a 370Z legizgalmasabb változatai mellé ellentmondásos hódító áll: a Patrol Nismo, amely csak a Közel-Keleten lesz elérhető. Add a comment

Már nem újdonság, hogy az egykoron kultikus státuszt élvező brit TVR márka életre kel, ám ennek részleteit homály fedte. Most a brit Autocar magazin szolgált friss információkkal a márkáról, és már hallhatjuk is a sportautók lemezei alatt dolgozó Cosworth V8-ast is munka közben. Add a comment

A Frankfurti Autószalon bűvköréből kikerülve hamarosan elkezdhetünk készülni a japánok nagy durranására, a Tokiói Autószalonra. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy a hazai gyártók az ilyen rendezvényekre még nagyobb lendülettel készülnek, mint a többi nagy seregszemlére. Nincs ez másként a Toyotával sem, aki a már általunk is bemutatott S-FR tanulmány mellett további két koncepcióval készül elhódítani a nagyközönség figyelmét. Add a comment

Ahogyan a Toyota, úgy természetesen a Mitsubishi sem szeretne kimaradni a Tokiói Autószalon forgatagából, így a gyáriak máris felfedték, hogy mivel készülnek a japán seregszemlére. Az előbb említett konkurenshez hasonlóan a gyémántos márka is egy koncepcióval szeretné felhívni magára a figyelmet, amely a közelmúltbeli ténykedésüket ismerve nem meglepő módon egy kompakt crossover, ami az eX nevet kapta. Add a comment

A Volkswagen Group új vezérigazgatója, Matthias Müller egy interjúban elmondta, hogy már gőzerővel készítik elő a márka visszahívási akcióját, amelynek érintettjei a friss emissziós botrány csalós autói, vagyis az EA189 kódnéven futó, 2008 és 2015 között gyártott négyhengeres TDI dízelmodellek – az új, Euro6-os motorokat már nem érinti a botrány. Add a comment

Egyelőre még teljesen jogosan nem érezzük, de csakhamar a nyakunkon vannak az ünnepek, és nem árthat időben ajándékkal készülni. Bár egy meglepetés nem az értékétől lesz jó, bizonyos pénztárcaméret felett egy sportautó is szóba jöhet. A Neiman Marcus karácsonyi katalógusa sosem feledkezik meg erről, így minden évben más egyedi modellel kedveskedik. Add a comment

Az autótörténelemben (is) már számtalanszor azt hittük, hogy bizonyos dolgokat már egyszerűen nem lehet tovább fokozni, de a kreatív mérnökök rendszeresen megdöntötték az elméletet és rendszeresen találtak még a legkihegyezettebb, legizgalmasabb autókban is némi tartalékot – ha arra volt szükség, akkor mondjuk épp némi versenytechnikát becsempészve a rendszerbe. Add a comment