- Részletek
- Írta: Vajda János
Már több ízben is olvashattak az Autó Pulton arról, hogy a Lada forgalmazása újra elindul Magyarországon – mindenre kiterjedő összefoglaló cikkünket ide kattintva tudják elérni. Eddig azonban csend honolt a korábban beígért, vadonatúj Lada modellekről, ami a napokban végre megtört, ugyanis az orosz AvtoVAZ gyártó bejelentette, hogy megkezdte a Vesta gyártását. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Volkswagen hatalmas botránya nem is jöhetett volna jobban a hibrid, vagy teljesen elektromos autókra koncentráló márkáknak, mint például a Tesla. A rendkívül fejlett villanyos autókat gyártó amerikai vállalat pedig a tengerentúli sikerei mellett egyre inkább szeretne Európában is komolyabb eredményeket felmutatni. Ezt pedig egy vadonatúj, Hollandiában létesített gyáregységgel igyekeznek alátámasztani, mely felgyorsíthatja terjeszkedésüket. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Miközben Amerikában már belevágott a Honda a Civic megújításába a teljesen külön utakon járó Sedan leváltásával, nálunk 2017 elején érkezik meg a kompakt modell új generációja. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Az évtized legfontosabb premierjét üdvözölhetjük jövőre a Rolls-Royce háza táján, bemutatkozik ugyanis a 2003 óta piacon lévő Phantom utódja, még magasabbra tolva a lécet a luxus kékvérű magasiskolájában. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A Bimmertoday blognak köszönhetően már a premier előtt galériával szolgálhatunk az X4-es kínálatának legerősebb modelljéről. A kupé SUV crossover lemezei alá 360 lóerőt csempésztek a mérnökök. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Porsche tervei szerint a márciusi Genfi Autószalon adna otthont az új Panamera premierjének. Ezt az Indian Autos Blognak adott interjújában maga a gyártó vezetője erősítette meg. A teljesen új generáció könnyebb, gyorsabb, és minőségibb lesz, teljesen szakít a szívómotorokkal, és még erőteljesen lép majd fel az elektromos színtéren. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
A vásárlók nyomására a Škoda úgy döntött, hogy közkedvelt családi sportmodelljéhez, az Octavia RS-hez elérhetővé teszi a konszern összkerékhajtását. A modern négykerékhajtás a típus esetében kizárólag duplakuplungos automataváltóval lesz elérhető, ami azt jelenti, hogy az RS alapmodellekhez képest jelentős, számításaink szerint bő 1,3 millió forintos felárról beszélhetünk. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Honda a Frankfurti Autószalonon mutatta be érdekes tanulmányautóját, a 2&4-et, amely a motorozás és az autózás legélvezetesebb részeit hivatott egy járműbe vegyíteni. A nagyközönség kifejezetten pozitívan fogadta a különlegességet, ami a japánok vezetőségét is elgondolkodtatta – a gyáriak azóta már kijelentették, lesz folytatása a projektnek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Miközben az amerikaiak azon hüledeznek teljesen ledöbbenve, hogy egy 2-literes, négyhengeres dízelmotorral szerelt, és egyébként igencsak takarékos Volkswagen vagy éppen BMW a beígértnél jóval több NOx-et és CO2-t pöfékel a levegőbe, a másik oldalon óriási étvággyal fogyasztják saját gyártóik V8-as szörnyetegeit, legyen szó 2,5 tonnás terepjárókról vagy éppen pickupokról. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
Alig néhány órája jelenítettünk meg egy cikket a Volkswagen károsanyag-kibocsátási botrányával illetve csalásával kapcsolatban, s miközben mi épp azt fejtegettük írásunkban, hogy bizonyára nem egyedi problémáról van szó és nincsenek csodák elven biztosan más gyártók is beállnak a sorba, máris további fejlemények kerültek felszínre az ügyben. Add a comment
- Részletek
- Írta: (x)

Látványos partival ünnepelte 20. születésnapját az Abroncs Kereskedőház Kft. A kerek évforduló alkalmából közel 400 vendég bulizott a Várkert Bazárban, ahol a különleges gasztronómiai élmények mellett színpadi show és élő koncert fokozta a hangulatot. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Már korábban beszámoltunk hasábjainkon arról, hogy a Ferrari orrmotoros csúcsmodellje, az F12 radikálisabb változatot kap – nem mintha nem lenne elég s 6,3 literes V12-es szívómotorral felszerelt szörnyeteg szerény 740 lóereje és sportossága. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Talán sokan emlékeznek még a Kia két igencsak forróvérű tanulmányautójára, a négyajtós kupé GT-re, és a GT4 Stinger sportautóra, melyek szinte mindenkinek megmozgatták a fantáziáját. A dél-koreaiak eleinte kissé zárkózottak voltak egy esetleges sportautó szériába kerülésével kapcsolatban, azonban folyamatos fejlődésük egyik állomásaként a nem is olyan távoli jövőben mégis érkezhet majd egy izgalmas kupé a kínálatba. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Peugeot több mint egy éve mutatta be a 2008 DKR névre hallgató off-road versenyautóját, mely hátsókerék-hajtással igyekezett bizonyítani az idei Dakar Ralin a gyári csapat színeiben. A szenzáció nem jött össze, a franciák azonban nem adják fel, és rengeteg újítással igyekeznek még versenyképesebbé tenni az autót a következő megmérettetésre – íme, a 2008 DKR 16. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Az Opel mérnökeinek egymással párhuzamosan két óriási projektre is kell(ett) koncentrálniuk: az Astráról illetve az Insigniáról van szó, amely modellek egyértelműen a villámosok húzótípusai. Az új Astra Frankfurtban debütált, mi pedig már hazai körülmények között is beültünk a nagyon erősnek ígérkező kompaktba, az Insignia friss generációja viszont még várat magára, márpedig az Opel középkategóriása hamarabb mutatkozott be, mint az ’előző’ Astra, így nagyon sürgeti az idő a németeket. Add a comment



_medium.jpg)
