Miután a Mercedes-Benz frissítette kompakt sorozatának két alappillérét, az A- és B-osztályt, nem meglepő, hogy rövidesen a kizárólag Kecskeméten gyártott CLA sorozat ráncait is felvarrják a gyáriak. Add a comment

Az amerikai, eddig elsősorban az informatikában illetve a multimédiában tevékenykedő, de a világ egyik legnagyobb vállalatának számító Apple már évek óta dolgozik az saját autó kifejlesztésén. Az autóiparba való belépés merész húzásnak tűnik, azonban ne feledjük, hogy amibe eddig belenyúlt az ’almás’ vállalat, az szinte kivétel nélkül arannyá változott, és az amerikaiak filozófiáját ismerve biztosak vagyunk benne, hogy komoly kutatómunkával és erőfeszítéssel valami igazán érdekeset fognak alkotni. Add a comment

Amikor a Lamborghini még a Frankfurti Autószalonon történő debütálást megelőzően kiszellőztette a Huracan nyitható tetejű változatának, a Spyder kivitelnek az érkezését, furcsa, „az ég soha nem lesz ugyanolyan” üzenet kíséretében tették közzé az ízelítőt. Add a comment

Orientálódástól függetlenül szinte nincs olyan médium a világon, amely ne írt volna a Volkswagen friss botrányáról, a szoftveresen elcsalt emissziójú motorokról. A hétvégén nyilvánosságra hozott blama először kizárólag amerikai problémának/botránynak tűnt, ugyanis az Egyesült Államban derült ki a németek turpissága. Add a comment

A motorfejlesztési irányokat illetően manapság az autóiparban szinte kizárólagos négyütemű működés mellett egyre többet hallani a bizonyos körülmények között kétüteműként is működni képes erőforrásokról, azonban az ötütemű szó a lehető legfurcsábban hangzik. Ezúttal mégis erről írhatunk a kedves Olvasóknak, hiszen a britek már ebben is gondolkodnak a jövőt szem előtt tartva. Add a comment

Nemrég mutatkozott be a valaha volt legnagyobb MINI, az új generációs Clubman. A gyáriak azonban nem állnának meg itt, noha a 4,25 méteres újdonság már így is bőven túlmutat azon, amit miniként lehetne aposztrofálni. A gyáriak egyik vezetője, Sebastian Mackensen pedig meg is indokolta a döntést. Add a comment

A Mercedes-Benz a tervek szerint amerikai, Tuscaloosa-i gyáróriásába rengeteg pénzt invesztál, hogy előkészítse a következő csillagos crossover nemzedéket. A hírek 1,3 milliárd dolláros, vagyis mintegy 361 milliárd forintos (!) tőkeinjekcióról szólna, ami még autóipari szemmel nézve is óriásinak számít. Add a comment

A három német prémiumgyártó – nevezetesen a BMW, az Audi és a Mercedes – folyamatosan konkurál egymással, azonban van egy kategória, ahol a bajorok egyelőre nem szolgáltak válasszal a csillagosok és a négykarikások modelljeire. Talán sokan rájöttek már, hogy bizony a kőkemény sportautók szegmenséről beszélünk, ahol az Audi az R8-cal, a Mercedes pedig az AMG GT-vel van jelen. Hamarosan azonban a BMW is csatlakozhat hozzájuk. Add a comment

A Renault bejelentette, hogy az új Mégane érkezésével természetesen folytatják a sportos irányvonalat is, tehát lesz R.S. verzió az új generációs kompaktból is, ráadásul a sportmodellek kései érkezéséhez hasonlóan ezúttal sem lesz korai premier, leghamarabb ugyanis 2017-ben örvendhetünk a dinamikus újdonságnak. Add a comment

Hivatalos forrásból erősítették meg a hírt, miszerint a Volkswagen felhagy a tízsebességes duplakuplungos automataváltó fejlesztésével. Az okok összetettek. Add a comment

Nem titok, hogy a BMW és a Toyota közösen dolgozik izgalmas autók megvalósításán, ám az interneten felbukkant legfrissebb információk szerint középmotoros, összkerékhajtású szuperautót is találunk a prototípusok sorában. Add a comment

Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) azzal vádolj a Volkswagent és az Audit, hogy egy „csaló készüléket” használva körülbelül 482 ezer autónál csalt a hivatalos fogyasztás-, és károsanyag-kibocsátási méréseken. Add a comment

Hiába Golf GTE Sport a Wörthersee Tour után a Frankfurti Autószalonon is bemutatott tanulmány neve, könnyű átlátni a szitán: valójában a Scirocco következő generációjára hangol vele a Volkswagen, nem is akárhogyan. Add a comment

Attól, hogy az eredeti recept alapján készül, megőrizve formáit és terepjáró-képességét, a Mercedes-Benz igyekszik formában tartani a G-osztályt. A sármőr ezúttal biturbó V8-assal frissült, de a motortér új jövevénye mellett egyéb javításokat is végeztek a terepjárón. Add a comment

Miután közel két éven át tanulmányként figyelhettük meg a különböző autószalonokon, ezúttal Frankfurtban már másodszor tette tiszteletét sorozatgyártású verzióban is az új Honda NSX. Ennek ellenére továbbra sem lehet megvásárolni. Elmondjuk, hogy miért. Add a comment