A Porsche merész húzásra kötelezte el magát az aktuális GT3 fejlesztésekor, hiszen a vezetési élmény oltárán a tizedmásodpercek kedvéért áldozva csakis a villámgyorsan gangoló, rajtbajnok PDK automataváltóra esett a németek választása. Azonban a rajongók hangot adtak nemtetszésüknek, ezt meghallván pedig a gyártó dicséretes lépésre szánta el magát a következő generációval kapcsolatban. Add a comment

A Volkswagen az utóbbi időben igencsak érdekes stratégiát alkalmaz egyes modelljeinek generációváltásainál. A többi gyártóval ellentétben ők valamivel tovább húzzák a ráncfelvarrást, és azt olyannyira komolyan veszik, hogy rögtön új generációként is kiáltják ki az adott modellt. Így volt ez az V-ös és VI-os Golf valamint a B6-os és B7-es Passat közötti váltáskor is, és így lesz ez a jövőre megjelenő VIII-as Golf esetében is. Ennél azonban még érdekesebb lehet az újdonságban bemutatkozó, úgynevezett „mild”, vagy más néven fél hibrid hajtáslánc. Add a comment

Tetsuya Tada Úr, a Toyota sportautókért felelős részlegének főmérnöke egy, a Tokiói Autószalonon adott interjúban egyértelműen utalt egy sportos Yarisra. Az interjú azt mondta, hogy a Toyotának mindenképp szüksége lenne egy sportos, izgalmas kisautóra, ami konkurálhatna a kategória legjobb mókaautóival, például a Ford Fiesta ST-vel vagy a Volkswagen Polo GTI-vel. Add a comment

Míg a Tokiói Autószalon már évek óta a jövőbemutató koncepcióautókról szól, addig a Las Vegas-i SEMA rendezvény leginkább a már létező modellek különleges, egyedi átdolgozásainak ad otthont, amelyeket egyre többször maguk a gyáriak szolgáltatnak. A Mazda például két speciális MX-5-tel készül idén, melyek a Speedster és a Spyder névre hallgatnak. Add a comment

Az Esztergomban gyártott, és a kisméretű crossoverek között általunk (is) igencsak nagyra tartott Suzuki Vitara szép csendben két fontos technikai újítást is kapott: a legfontosabb, hogy szériában első ízben a divatos ’telekjáróban’ debütált a japánok első újgenerációs turbómotorja, a Boosterjet család tagja. Ezen felül szintén fontos, és a vásárlók számára értékes újítás az 1,6 literes dízelhez rendelhető hatfokozatú duplakuplungos automataváltó, ami TCSS néven debütált. Add a comment

Nem is olyan rég még a normál, kizárólag akkumulátorokról működő elektromos autók is igazi jövőtechnikának számítottak, ám azóta már megjelentek az üzemanyagcellás négykerekűek is, melyek hidrogénből képesek energiát előállítani. A BMW most ezen a téren ért el nagy újítást, ugyanis sikerült kidolgozniuk egy új sűrítési technológiát. Add a comment

A Porsche legfrissebb ínyencfalatjáról, a rövidesen bemutatkozó 911 R modellről már olvashattak az Autó Pulton: pontosan két hete számoltunk be Önöknek az izgalmas 911-esről, ami minden bizonnyal a márka rajongóinak, és egyúttal a gyűjtőknek a nagy kedvence lesz, főleg, hogy a gyártó limitált darabszámban (állítólag 600 példányban) kívánja csak piacra dobni a jószágot. Add a comment

Ahogyan az várható volt, a Volkswagen körüli dízelbotrány bizony igencsak nagy hatással volt a márkára, amely nemrég osztotta meg a nagyközönséggel utolsó negyedéves eredményeit. A konszern 15 éve először zárt mínuszban, ami bizony kizárólag a csalásnak köszönhető. Add a comment

A Tokiói Autószalon egyértelműen a jövőről szól, így szinte minden gyártó érdekes koncepcióautókkal készül a távol-keleti eseményre – még ha ezek legtöbbször meg is ragadnak s tanulmány szintjén. A japán márkákra ráadásul mindez hatványozottan igaz, és a Suzuki sem szeretett volna kihagyni ezt a lehetőséget: a vadonatúj Ignis mellett két érdekes koncepcióval is készült az Air Triser és a Mighty Deck képében. Add a comment

A Honda pontosan egy hónapja jelentette be első szériagyártású modelljét, az FCV-t, azonban a modell teljes pompájában a mai nap folyamán, a Tokiói Autószalonon mutatkozott be. A lényeg már eddig is ismeretes volt az FCV-vel kapcsolatban, azonban a hivatalos leleplezés során új információkat tudtunk meg. Add a comment

Pontosan három hete számoltunk be hasábjainkon a Subaru jövőjéről, ugyanis a japán márka október elején két új koncepciómodellről is hírt adott: a jövőbemutató Viziv Future nevet viselő crossoverről, valamint az akkor még csak skicceken tündöklő ötajtós Impreza tanulmányról. Időközben immár utóbbi modellről is lehullt a lepel, a kis japán gyártó ugyanis a napokban zajló Tokiói Autószalonon bemutatta a nagyközönség előtt a következő Impreza ötajtós változatának előfutárát. Add a comment

Teljesítményben a Macan S és a Turbo közé ékelődik be a GTS, sportos élvezetekben viszont a Porsche közepes crossoverének csúcsát nyújtja. Hogy lehet ez? Add a comment

A Lexus a Tokiói Autószalon keretében rántotta le a leplet az LF-FC koncepcióról, amely nem akármilyen formában vetíti előre az LS következő generációját. A tanulmány lemezei alatt ugyanis üzemanyagcellás hidrogénes hajtásláncot találunk. Add a comment

A Mazda már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy a Tokiói Autószalonra Wankel-motoros tanulmányt készít, azonban a premierre egészen a jeles esemény kapunyitásáig kellett várni. Végre megérkezett az RX-Vision, vele pedig öröm és csalódás is a márka kedvelőinek. Add a comment

A dinamikusan fejlődő Hyundai már régóta készül piacra dobni egy dedikált hibridet, melyet a Toyota Prius ellenfelének szánnak. Az autót egyelőre sajnos még semmilyen formában nem láttuk hivatalosan, de a dél-koreaiak most bemutatták a lemezek alá kerülő benzinmotort, melyet a jól ismert 1,6 literes GDI-ből alakítottak át kifejezetten a hibrid számára. A gyáriak emellett egy vadonatúj nyolcfokozatú automataváltóval is készültek. Add a comment