A Frankfurti Autószalon forgatagában és autós újdonságdömpingjében nem szabad megfeledkeznünk a hazai autósokról sem: szerencsére jó hírrel szolgálhatunk, ugyanis a héten összesen 7 forinttal mérséklődik a benzin, 6-tal pedig a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi ára. A MOL hétfőn bejelentette, hogy szerdától, vagyis tegnaptól 3-3 forinttal csökkenti mindkét üzemanyagfajta árát, most pedig az is kiderült, hogy holnaptól további 4 forinttal engedik lejjebb a gázolaj literárát, újabb hárommal pedig a benzinét. Add a comment

Már többször is olvashattak hasábjainkon a visszatérő Borgward márkáról. A német cég 1919-ben alapult, de 1961-ben csődbe ment, így már több mint fél évszázada csend honol körülötte. Igen ám, de az alapító unokája, Christian Borgward már hosszú évek óta igyekszik feltámasztani a márkát, s bár saját erőből nem sikerült neki, tavaly talált egy befektetőt, aminek köszönhetően idén valóra vált az álom: a középkategóriás SUV-ként színre lépő BX7 bemutatkozott. Add a comment

Az elektromossággal már Victor Frankenstein is sokra ment, és úgy tűnik, a művelet működik az autógyártóknál is: az elektronok az immár három esztendeje halott Artega márkába lehelnek új életet, hogy a sportautó régi köntösben, de megújult belbeccsel száguldozhasson. Add a comment

A Renault Mégane legfrissebb, immár negyedik generációjáról nemrégiben részletesen beszámoltunk, azonban amint az várható volt, a Frankfurti premier során újabb adatok illetve érdekességek kerültek napvilágra a franciák kompaktjával kapcsolatban. Például hivatalossá vált a motorkínálat. Add a comment

A Frankfurti Autószalon jó alkalmat szolgáltatott a Toyotának arra, hogy tovább bővítse hazai hibrid kínálatát. Az újdonság a RAV4 elektromotorral támogatott változata, amely csábító adatokkal hívogat. Add a comment

Noha az elmúlt hetekben, vagy inkább hónapokban szinte már minden fonos információt elárult nekünk az Alfa Romeo a vadonatúj, préium középkategóriában harcba induló Giuliáról, azonban az igazi premier heyszínét a héten kezdődött Frankfurti Autószalon adta az autónak. Sajnos továbbra is csak a QV csúcsverziót láthatjuk, ráadásul az olaszok ezúttal sem méyedtek bele igazán a részletekbe a nagy reményű négykerkű képességeivel kapcsolatban. Add a comment

A Kia Sportage-ről érkező folyamatos információkés szépen lassan kisziovárogtatott fotók után már alig vártuk, hogy végre teljes egészében megcsodálhassuk az új kompakt SUV-t. A Frankfurti Autószalon megnyitójával pedig ez a perc is eljött, így mostanra már semmilyen titka nem maradt a dél-koreaiak újdonságának – már ami a gyári adatokat illeti. Add a comment

Kilenc budapesti telephely és országos partnerhálózat, négyszázezer darabos raktár, 25 márka számára – ez az Abroncs Kereskedőház Kft. mérlege. A tavaly 19 milliárd forintos árbevételt elérő AKH anno kisvállalkozásként indult, ma viszont már éves szinten közel százezer autó gördül be az idén 20. születésnapját ünneplő vállalat telephelyeire. Add a comment

A vadonatúj Audi A4 biztosan alaposan fel fogja forgatni a prémium középkategória erőviszonyait, ugyanis a kategória legöregebb és emiatt legszerényebb képességekkel büszkélkedő modellje hirtelen a szegmens etalonjává lépett elő. A formaterv tekintetében a mérnökök nem váltották meg a világot, de tény, hogy a hűvösen elegáns A4 nagyon Audi lett, a technikai tartalom pedig pazar. Add a comment

A Ford már közel négy hónapja leleplezte a vadonatúj, immár harmadik generációs Focus RS-t, azonban a sportautó menetteljesítményeiről mindeddig mélyen hallgatott a gyártó. A mai napon, a Frankfurti Autószalonon szerencsére megtört a csend és végre hivatalosak a gyári adatok. Add a comment

Némi ízelítőt követően a Nissan a Frankfurti Autószalon keretében lerántotta a leplet legújabb tanulmányáról. A Gripz a márka sikeres crossoveres vonalát viszi tovább, egyszerre mutatva meg a márkában rejlő tartalékokat, utalva a Juke következő generációjának lehetőségeire. Add a comment

Európai földön is bemutatkozott a XAV-Adventure. A SsangYong kissé még radikális koncepciója a márka Tivolival bevezetett új formanyelvét igyekszik átültetni az egyel nagyobb Korandóra. Add a comment

A Frankfurti Autószalon kulisszái helyet adnak a legextrémebb tanulmányoknak is, de vannak olyan formabontó ötletek, amelyek csak digitális platformon valósulnak meg. Közéjük tartozik a Hyundai legújabb tanulmánya, amely sok gyártó egyedi tervéhez hasonlóan a Gran Turismo videojáték sorozatban száguldozik majd. Ennek ellenére az N 2025 kétségtelenül csábító. Add a comment

A BMW már többször is beharangozta, hogy a Frankfurti Autószalonon végre teljes életnagyságban bemutatja a vadonatúj M6 GT3 versenyautót, mely az eddigi Z4 GT3 sikereit lesz hivatott továbbvinni a motorsportban. A leleplezés mellé pedig néhány érdekes információt, és egy látványos galériát is mellékeltek a németek, melyeket most mi is megosztunk Önökkel. Add a comment

A Mercedes-Benz rengeteg újdonsággal készült a Frankfurti Autószalonra,: új generációs SUV, kabrió és kupé modellváltozatok, friss felszereltségi szintek, sőt, még egy DTM versenyautó szerepel a kínálatban. Valami azonban hiányozhatott eddig, méghozzá egy tanulmányautó. A csillagosok azonban nem szerettek volna csalódást okozni a rajongóknak – íme, a Concept IAA. Add a comment