Igaz, nem harcászati célokból készült, és funkciói sem annyira bőségesek, de az alapelv ugyanaz. A Hyundai kifejlesztett egy ún. exoskeleton, azaz „felcsatolható” robotot, amelyet funkciójában a Vasember páncéljához lehet hasonlítani. Add a comment

Egyre több gyártó teszi le a voksát az önvezető autózás mellett: a Tesla modelljei már most is képesek félig autonóm üzemmódban közlekedni, és egyes országokban már a Mercedes-Benz E-osztály is tud hasonlót, de a prémiummárkák nagy része, illetve a nevesebb gyártók mind-mind készülnek a technológia bevezetésére – mindez pedig legtöbbjüknél akár az évtized vége előtt megtörténhet. Hozzájuk kíván csatlakozni a nemrég új életet kezdő, prémiumok ellen induló Alfa Romeo is. Add a comment

A gesztusvezérlés tavaly robbant be a köztudatba, amikor is a technológiával már régebb óta kísérletező Volkswagent beelőzte a BMW, és az új 7-esben bemutatta az első szériagyártású megoldást a piacon. A Continental azonban most egy új szemszögből közelít a sokak által feleslegesnek vélt kezelési mód felé, ez pedig más megvilágításba helyezheti a különleges opciót. Add a comment

Korábbi beharangozónknak megfelelően valóban négy turbófeltöltővel érkezett meg a 7-es BMW legerősebb dízelmotorja, a háromliteres lökettérfogatból kipréselt 400 lóerős teljesítmény azonban még az előzetes várakozásokat is meghaladja. Add a comment

2016 júliusában megkapják a legkisebb bajor modellek is a háromliteres, sorhatos turbómotor új generációját. Ennek hatására az eddigi 35-ös végződés helyett M140i és M240i (Coupé és Cabrio) néven állnak majd rajthoz az új modellek, amelyek erősebbek, mégis takarékosabbak lesznek elődjeiknél. Add a comment

Minden idők legnagyobb MINI-je új opcióval gyarapodott: All4 néven immáron rendelhető hozzá a márka összkerékhajtási rendszerének legújabb generációja. Add a comment

A Jaguar nemrég mutatta be sportautójának legvadabb, SVR névre hallgató verzióját. Az F-Type így immáron négy kivitelben érhető el, 340 és 575 lóerő között. Úgy látszik azonban, hogy az angolok nem elégednek meg ennyivel, és minden jel arra mutat, hogy a hamarosan aktuális modellfrissítéssel együtt lefelé is tovább bővítik a palettát – méghozzá egy 2-literes turbós benzines képében. Add a comment

Alig pár hónapja jelenthettük a Volvo V40 ráncfelvarrásáról, ám úgy tűnik, hogy a márka már a Thor kalapácsával frissen felvértezett kompakt leváltásán gondolkodik. Erről árulkodik legalábbis az ízelítő fotó, amely az új V40/XC40 duó tanulmány változatát ábrázolja. Add a comment

A legfrissebb hírek szerint a jövő év elején - vélhetően a márciusi Genfi Autószalon - mutatja majd be a Lexus zászlóshajójának új generációját. Az LS alapjaiban újul meg, és hagyományos benzines hajtáslánccal, valamint az LC-ben bemutatkozott új hibrid hajtásmóddal is elérhető lesz. Add a comment

Az elmúlt öt esztendő az autóiparban csak az előszelét hozta el egy forradalomnak, amely a következő öt évben bontja ki igazán a szárnyait. Az elektromos autózás nem várt ütemben hódít teret, az asszisztens rendszerek pedig eljutottak arra a szintre, hogy az autonóm közlekedést is lehetővé tegyék. Ezt egyre több autógyártó használja ki - például a BMW is, aki 2021-re ígéri mindenttudó, luxuskategóriás jövőautóját. Add a comment

A Ford ma ünnepélyes sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy Kiss Gergelyt, háromszoros olimpiai, világ-, és Európa bajnok vízilabdázót választották a kultikus Ford Mustang nagykövetévé Magyarországon. Add a comment

Már jó ideje ismeretes, hogy néhány gyártó nem elégszik meg a jelenleg elterjedt 8, sőt, néhány esetben 9 váltófokozattal (ami már így is feleslegesen soknak tűnhet), hanem a kutatások szerint az ’értelmesen’ használható fokozatok felső határa 10 körül van. Korábban volt róla szó, hogy a Honda 10 fokozattal kísérletezik, azonban időközben a Ford és a General Motors megelőzte a japánokat, s a két amerikai óriás bejelentette új fejlesztésű, tízfokozatú automataváltóit. Add a comment

A frissített Fiat 500 után nem volt kétséges, hogy a gyáriak sportrészlege, az Abarth is átveszi majd az átszabott kisautó megoldásait. Persze csalódtunk volna az olaszokban, ha mindez nem járt volna némi teljesítménynövekedéssel, de erre szerencsére nem került sor, hiszen a rengeteg külső és belső finomítás mellett minden változat erősebb lett egy kicsivel. Add a comment

A Mitsubishi most nincs túl jó helyzetben, mert annak ellenére, hogy eladások terén kitartóan fejlődnek, nemrég kiderült, hogy a Volkswagenhez hasonlóan ők is csaltak, méghozzá a fogyasztási adatokkal kapcsolatban – igaz, ez csak néhány Japánban forgalmazott kisautóra vonatkozott. Ezt kihasználva egyes információk szerint úgy tűnik, hogy a Nissan döntő részesedést vásárolna a gyémántos márka értéket veszített részvényeiből. Add a comment

Lassan 1,5 éve annak, hogy beszámoltunk a Tesla alapítójának elképesztő terveiről – talán még Önök is emlékeznek a Hyperloop névre hallgató szupervonatra. Akkor még teljességgel hihetetlennek tűnt a megvalósítás, azonban az akkori ígéretek szerint a tesztelést megkezdték, és mostanra már az eredmény is megszületett: a szerkezet teljesen működőképes. Add a comment