- Részletek
- Írta: Vajda János

Már régóta tudunk a Škoda méretes SUV-jának érkezéséről, ami a VW konszern MQB platformjára épül, akárcsak a nemrégiben bemutatott második generációs Volkswagen Tiguan illetve a még frissebb Seat Ateca, azonban a rövidesen porondra lépő terepmodell nevét mindeddig homály fedte. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Már nem újdonság, hogy az egykoron kultikus státuszt élvező brit TVR életre kel, ám ennek részleteit homály fedte. Már nem csak, hogy videón láthatjuk és hallhatjuk a benne munkálkodó V8-as erőforrást, de befutottak az első képek is a sorozatgyártást előrevetítő tanulmányról, amely a márkával együtt jó eséllyel feltámasztja a Griffith nevet is. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Bécsi Motor Szimpóziumon vadonatúj V8-as biturbó erőforrást mutatott be a Porsche, amely orrmotoros kínálatának csúcsverzióit hajtja majd. Az elsőként a Panamera Turbóban bemutatkozó egység nagyobb méretű elődjénél erősebb lesz, miközben fogyasztása jelentősen csökken. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
A CLA utódja is Kecskeméten készül majd
A Daimler a napokban hivatalosan bejelentette legfrissebb fejlesztési tervit, amelyekben többek között egy vadonatúj lengyelországi motorgyár is szerepelt. A beruházás óriási, konkrétan 500 millió eurós projektről van szó. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Bizonyára szinte mindenki hallott a Takata cég légzsákbotrányáról, amellyel kapcsolatban az elmúlt hetekben, hónapokban egymást értik a hírek. Az európai piacot szerencsére nem igazán érinti a dolog, azonban az Egyesült Államokban és számos egyéb országban óriási visszahívási akcióra készül számos gyártó, amelyek a Takata légzsákrendszereket használták. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Tesla márkát eddig sem kellett félteni, ha ambiciózus tervekről volt szó, igaz, a nagyratörő vállalkozás mindig is a márkavezető, Elon Musk igazi hajtóerejét jelentette. Az elektromos autógyártó legfrissebb bejelentése alapján az idei évben 80-90 ezer jármű készül majd náluk, miközben mindössze két esztendő múlva ennek többszöröse. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Szinte évek teltek el, mióta utoljára hallottunk a holland Donkervoort márkáról. A pehelysúlyú, leginkább Lotus 7 utódnak tekinthető élményautókat készítő vállalat most visszatért a félhomályból, és újdonságként 40 példány erejéig történelmének leggyorsabb autóját készíti: a D8 GTO-RS bemutatkozik. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Minden idők legerősebb és leggyorsabb szériagyártású Volkswagen Golf GTI-je. Talán nem véletlen, hogy a 310 lóerős, és a GTI-k hagyományainak megfelelően továbbra is fronthajtású Clubsport S limitált kiadás körrekordot döntött a Nürburging-Nordschleifén. A páratlan száguldásról a brit Autocar magazin jóvoltából videó is készült, amelyen élőben figyelhetjük meg a jelenleg leggyorsabb elsőkerékhajtású, sorozatgyártású autó rekorddöntését. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Rablóból pandúr: a Volkswagen a konszern számára mind megítélésben, mind hitelességben, mind pedig anyagilag rendkívül nagy veszteséget jelentő dízelbotrány után teljesen tiszta lappal kívánja folytatni, és az óriásvállalat az egészen mélyreható átszervezés után nem meglepő módon máris a derűs jövőn gondolkodik illetve dolgozik. Az ígéretek nagyok: a koszos dízelek után érkeznek a tiszta konnektoros hibridek és elektromos autók, utóbbiak terén pedig egy igencsak meglepő, de egyben nagyon pozitív hír reppent fel a napokban. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Az angliai székhelyű Mountune nevű cég már nagyon hosszú évek óta foglalatoskodik különféle Ford modellek tuningolásával – a profi csapat elsősorban nem az irreális teljesítménynövekményekre, hanem a tartósan és biztonságosan szolgáló plusz teljesítmény elérésére utazik, sokszor együtt dolgozva a Forddal; nem meglepő hát, hogy a Mountune csomagok esetében a garanciának sem kell búcsút mondani. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Tesla Model X kétségtelenül az egyik legmodernebb négykerekű, amit napjainkban gyártanak, köszönhetően például a szinte teljesen autonóm közlekedésre képes Autopilot rendszernek, a különleges, felfelé nyíló hátsó ajtóknak vagy éppen a kellemes hatótávval kecsegtető, bivalyerős elektromotoroknak. Ezúttal azonban egy újabb technológia került előtérbe, amely a gyáriak szerint akár a vegyi fegyverektől is képes lehet megvédeni az autóban ülőket. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Tavaly szeptemberben mutatkozott be a Jaguar első crossovere, az F-Pace, és ahogyan ígérték akkor az angolok, mostanra már a kereskedésekben is kezdenek megjelenni az első fecskék. Ennek örömére immár hazánkban is beárazták az újdonságot, ami a prémiumok szegmensében egyedülálló helyet foglal el, hiszen méretben éppen a konkurensek közepes és nagyobb hobbiterepesei közé lőtték be a britek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Pontosan egy hete számoltunk be Olvasóinknak hasábjainkon minden idők legerősebb és leggyorsabb szériagyártású Volkswagen Golf GTI-jéről, a 310 lóerős, és a GTI-k hagyományainak megfelelően továbbra is fronthajtású Clubsport S limitált kiadásról, amit a német gyártó mérnökei bizony nem akármilyen alkalomból, és nem is akármilyen alkalomra építettek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Lassan két év telt el azóta, hogy a Ford bemutatta új SUV-ját, az Edge-t, de a Ford igencsak logikátlan szokása szerint a hatalmas hobbiterepes csak idén érkezett meg az öreg kontinens kereskedéseibe – ahogyan az S-Maxra és a Galaxyra is rengeteget kellett várnunk, a Mondeóról nem is beszélve. Noha a legtöbb adatot már eddig is ismertük az autóval kapcsolatban, most hivatalosan is leleplezésre került az európai változat – sőt, már meg is vannak a hazai árak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Nissan januárban már beharangozta a Kicks nevű divatterepes érkezését, amely az ugyanezen a néven bemutatott 2014-es tanulmányra épül fel. A japánok most végre leleplezték a sorozatgyártású verziót is, mely szinte egy az egyben megörökölte a koncepció formavilágát, ami nem szokatlan a gyáriaktól – emlékezzünk csak a Juke-ra. Noha a Nissan immár egy egész galériát hozott nyilvánosságra, a pontos adatokra sajnos még várnunk kell. Add a comment



