- Részletek
- Írta: Vajda János
Már régóta tudjuk, hogy a brit JLR (Jaguar Land Rover) konszern mérnökei már évek óta gőzerővel dolgoznak egy új motorcsalád kifejlesztésén. Az új, szupermodern Ingenium család első erőforrása a 2-literes négyhengeres egyturbós dízel, amit mi már két ízben is próbára tettünk az új Jaguar XE-ben és XF-ben. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A méregdrága luxus- és sportautókat gyártó márkák általában tengernyi opciót kínálnak négykerekűikhez, hogy az ügyfelek teljes mértékben személyre szabhassák azokat. Néha azonban ez sem elég – ilyenkor kerülnek képbe a különleges igények kielégítésére specializálódott részlegek. A Ferrarinál ez a csapat a Tailor Made névre hallgat, és nemrég meg is mutatták, mire képesek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Immár három éve, hogy a Lexus bemutatta prémium középkategóriásának jelenlegi generációját, és mindnyájan tudjuk, hogy ez mit jelent a mai világban – ideje a frissítésnek! A japánok nem is szöszöltek sokat, hiszen a hamarosan kezdődő Pekingi Autószalonon le is rántják a leplet a ráncfelvarrott IS-ről, amiről már egy kedvcsináló fotót is megosztottak velünk.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Ritka alkalom, hogy tuning szerepel hasábjainkon, azonban vannak olyan, különleges darabok, amelyek mellett mi sem mehetünk el szó nélkül. Ilyen például a Wimmer Rennsporttechnik garázsában nevelkedett Volkswagen Polo R WRC Street – a kisautót olyan erősre építették meg, hogy a hamarosan érkező csúcs-Golf is csak hátulról ismerheti fel. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A prémiummárkák tekintetében valamivel kisebb keresletről beszélhetünk a kombi változatokat tekintve, ugyanakkor így is sokan voksolnak a prémium közép- és felső-középkategóriás négykerekűek közül a puttonyos változatokra – kiváltképp Németországban. A Jaguar sem akart kimaradni ebből a lehetőségből az előző generációs XF-fel, azonban úgy tűnik nem jött be a számításuk, így a jövőben elmaradhatnak a palettáról a kombi kivitelek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A legfrissebb információk értelmében a Volkswagen mérnökei gőzerővel dolgoznak egy bivalyerős konnektoros, vagyis plug-in crossoveren – a hír ráadásul nem pletyka, hanem egyenesen a németek háza tájáról érkezett, hiszen a gyártó kiszellőztetett néhány ízelítőgrafikát a szóban forgó négykerekűről. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Japánt sajnos idén sem kíméli a természet: a szigetországban múlt csütörtökön és pénteken ismét rendkívül komoly földrengést regisztráltak, amely sajnos ismételten sok, a becslések szerint mintegy 50 emberéletet követelt. A földmozgás epicentruma Japán délnyugati részén fekvő Kunamoto városánál volt, ahol a hírek szerint a Richter-skála szerinti 7-es érték feletti súlyosságot mértek, az utórengések pedig szintén nagyon erősek voltak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
Szinte hihetetlen, de mintegy 300 ezer előrendelésnél tart az új belépő Tesla, a Model 3
Az elmúlt hetekben szinte még a csapból is az amerikai Tesla legfrissebb büszkesége, a Model 3 folyik – Elon Musk, a gyártó atyja minden kétséget kizárólag zseni, hogy a relatíve kis gyártó körül ilyen ügyesen tudja forgatni a világot. Azonban sokak szerint Musk és csapata ezúttal túl nagy fába verte a fejszéjét. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A MOL a mai nap folyamán közzétette, hogy szerdától ismét drágulásra számíthatnak az autósok a benzinkutakon, vagyis a múlt héten, a gazdasági szakértők által beígért üzemanyagár-emelkedési tendencia beigazolódni látszik. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Nyilván nem újdonság már az autós témában jártasaknak, hogy a kínai gyártók szívbaj nélkül másolják le – akár teljes mértékben – a kedvelt és exkluzív, drága globális modelleket, a neves európai márkák termékeit. A gyártók jelen helyzetben annyira tehetetlenek, hogy még a tökéletes másolatokat sem tudják eltüntetni a piacról. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az elmúlt években a Peugeot rengeteg, kívül és belül egyaránt izgalmas tanulmánnyal rukkolt elő, de egyelőre sorozatgyártásban nem sokat láttunk viszont belőlük – habár való gaz, hogy mindegyik a jelenlegi formanyelv és stílus továbbgondolása volt. Úgy tűnik azonban, hogy hamarosan mégis láthatjuk az eredményét a formatervezők állhatatos munkájának, ugyanis az idén bemutatkozó vadonatúj 3008-ról kiszivárgott néhány hivatalos fotó, amik az utasteret ábrázolják. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Az egzotikus autóiról híres svéd márka ismét megpróbál világrekordot felállítani az autók egyik legjelentősebb mércéjeként számon tartott Nordschleife aszfaltcsíkján. Noha tavaly már szerették volna újraírni a szériagyártásúak erősorrendjét, a pályavezetés által biztonsági okok miatt felállított sebességhatárok miatt a One:1 végül lehetőség hiányában nem tudta lenyomni a 918 Spyder teljesítményét, vagyis 6 perc 57 másodperces köridejét. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A művészet és az autózás nem áll messze egymástól, hiszen vannak olyan járművek melyeket már önmagukban is megállnák a helyüket művészi alkotásként. A Bentley Continental GT-t nyugodt szívvel sorolhatjuk ebbe a kategóriába, azonban ezúttal egy neves művész, Sir Peter Blake is hozzájárult ahhoz, hogy még különlegesebbé váljon az autó. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A híres 'bogárhátú', vagyis Volkswagen Beetle újkori verziója 1997-ben mutatkozott be, és azóta már második generációját tapossa. A rendkívül hangulatos autó sokak kedvence, és kétségtelenül színt visz a németek palettájába, azonban a jelenlegi helyzetben a gyáriaknak a jövőre nézve sokkal inkább a pénzt kell szem előtt tartaniuk. Ennek eshet áldozatul a jellegzetes kisautó. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Több gyártó is komolyan beleásta már magát az autonóm autózás rejtelmeibe: a félig önvezető Teslák mellett már a német prémiumtrió is komoly lépéseket tett az ügyben, de ott van a Volvo vagy éppen a Nissan is. Hozzájuk csatlakozik most a Renault is, akik egy nagyszabású rendezvényen mutatták be prototípusukat 28 európai miniszternek, akik hazájuk közlekedésügyeiért felelnek. Add a comment



